Manapság az utazás és az áruszállítás vízen, szárazföldön és levegőben történik. Rövid idő alatt hatalmas távolságokat tudunk így legyőzni, nagy tömegű embert és különféle árucikkeket megmozgatni. Céljainkat hatalmas utas- és teherszállító repülőgépek, gigantikus méretű tartályhajók, kamionok szolgálják; segítségükkel teremtünk kapcsolatot közösségek, országok és földrészek között, fejlesztésüket lényeges társadalmi és gazdasági érdeknek tartjuk.

Vajon mikor is kezdődött mindez? Több ezer évvel ezelőtt… Az ember első szállító-eszköze saját maga lehetett. Teherbíró és gyalogló képessége azonban korlátozott volt. Változó út-és időjárási viszonyok mellett 30-40 kg súllyal naponta körülbelül 30-40 km távolság megtételére lehetett képes. A növekvő igények – terhet és távolságot illetően – állatok és "segédeszközök" bevonására, valamint különféle kellékek, rudak, csúszkák megalkotására késztették. Míg aztán megalkotta a szarvasmarhák által vontatott, négykerekű kocsit. Ennek a találmánynak legkorábbi régészeti bizonyítékai az agyagból készült kocsimodellek, amelyekből a tárló három Dunántúlról származó példányt mutat be, obszidián, radiolarit és kova kőnyersanyagokkal és eszközökkel – mint feltételezhető árucikkekkel – együtt.

A Múzeum Őskori gyűjteményéből származó szigetszentmártoni kocsi egy agyagból formált edény, ami egy négyszögletes szekrényű, tömör fakerekeken guruló, kis rakterű, könnyű mozgású – erdős terepen is használható – kocsit utánoz. Rúdja helyén szalagfül van. Oldalát bekarcolt zeg-zug minta, és több helyen vörös okker festék borítja. Korát a Kr.e. 4. évezred végére lehet keltezni.

Temetkezésből származik, halott, esetleg halottak mellé helyezve került elő. Megtalálói "alapos" munkát végeztek, mire a szakember kiszállt, a temetkezést teljesen szétdúlták, fontos részleteket már nem lehetett tisztázni. Utólag megállapítható, hogy nem önmagában, hanem készletet (kisebb együttest) alkotva, több más hasonlóan díszített, vörös okkerfesték maradványait tartalmazó edénykével együtt lelték meg. Ebből arra következtethetünk, hogy temetkezési célra készült, a halott túlvilági étkészletéhez tartozó és egyben az utolsó utazását szimbolizáló edényke volt. A kocsik rituális szerepére más kocsi ábrázolások is utalnak, amelyek rendszerint külön eltemetve, vagy halotti mellékletként kerülnek elő. Emellett – különösen az állatokkal (szarvasmarhákkal) együtt – értékmérő, társadalmi presztízst kifejező funkciója is volt, aminek első bizonyítékai – szarvasmarhával együtt eltemetett halottak – ugyancsak a késő-rézkori temetőkből kerülnek elő.

A négykerekű, fogatolt kocsi az ember egyik leghasznosabb találmányának bizonyult. A közlekedés és a szállítás legfőbb inspirálójává vált. Az állatok erejét a gőz, majd a motor váltotta fel. A külseje és a rendeltetése egyre inkább a kor emberének gazdasági és társadalmi igényeihez igazodott. Mindenek ellenére megőrizte archaikus szerepét, ma is vannak vidékek, ahol a szállítást még ma is lovas kocsival végzik. Napjainkra pedig kezdi megtalálni helyét a sport és a vidéki turizmus területén.

Szigetszentmártoni kocsimodell - Magyar Nemzeti Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat...