„… enyém volt az egész ország, minden az enyém volt, amit meg akartam ismerni.”
„… enyém volt az egész ország, minden az enyém volt, amit meg akartam ismerni.”
Ács Irén 100
Száz éve született Ács Irén fotóriporter, aki több mint 70. 000 negatívot, papír pozitív fényképeket és színes diafelvételeket ajándékozott a Történeti Fényképtárnak. Neve ezért a Magyar Nemzeti Múzeum nagy adományozóinak márványtáblájára is felkerült.
Ács Irén életművét az államszocializmus idején, Magyarországon és külföldön hozta létre. Fényképei túlnyomórészt a valós helyzetekre és emberekre fókuszálnak, történeteket mesélnek el. Képein megmutatkoznak a dokumentarizmus csírái, annak tipikus műfajai; a portrék, az életképek. Igazi erőssége a ma streetfotónak nevezett műfaj volt.
Kiállításunkkal a 2015-ben elhunyt fotósra emlékezünk.
Száz éve született Ács Irén fotóriporter, aki több mint 70. 000 negatívot, papír pozitív fényképeket és színes diafelvételeket ajándékozott a Történeti Fényképtárnak. Neve ezért a Magyar Nemzeti Múzeum nagy adományozóinak márványtáblájára is felkerült.
Ács Irén életművét az államszocializmus idején, Magyarországon és külföldön hozta létre. Fényképei túlnyomórészt a valós helyzetekre és emberekre fókuszálnak, történeteket mesélnek el. Képein megmutatkoznak a dokumentarizmus csírái, annak tipikus műfajai; a portrék, az életképek. Igazi erőssége a ma streetfotónak nevezett műfaj volt.
Kiállításunkkal a 2015-ben elhunyt fotósra emlékezünk.
Életrajzi adatok
1924. október 24-én született Szécsényben
1938-tól fényképész tanonc szülővárosában
1940-ben kezdett dolgozni Székely Aladár által alapított neves Váci utcai műteremben
1942-től két évig a Hacsek és Farkas (HAFA) laboratórium alkalmazottja
1944-ben a vészkorszakban zsidó származása miatt bujkálni kényszerült, családját elvesztette
1954-ben kezdte fotóriporteri pályáját a Néphadsereg című lapnál
1959 és 1992 között az Ország-Világ képes hetilap munkatársa
1999-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díjjal tüntette ki
2015-ben halt meg Budapesten
Hírkép
Az aktuális események dokumentálása alapvető feladata a sajtófotónak. A pártállami rendszerben bizonyos témákra szorítkozva közöltek a lapok hírképeket. Ilyen volt például egy időszerű esemény, mint a parlamenti riport, külföldi delegációk érkezése, az érdeklődés előterében álló jelenség vagy személy, mint a hidegháborús események, illetve az azokra adott reakció, és a különböző szocialista ünnepek tudósításai.
A parlamenti tudósítás kötelező feladat volt a Magyar Távirati Iroda, a képes heti és napilapok fotóriportereinek, így néha Ács Irénnek is. Az államszocializmusban a ritkán ülésező látszat-országgyűlésben spontán történések, éles viták, hozzászólások nem voltak. Minden az előre megírt forgatókönyv szerint zajlott. Hogyan lehetett ilyen körülmények között érdekes képet készíteni? Ács Irén felvételén ez egy hangulat, egy reakció, egy fontos lélektani pillanat megörökítése amikor a kép kompozíciójában az esemény lényegét domborítja ki. Így lesz látható a pillanatba sűrített sikertelen életpálya: egy menesztett államfő és a pártállami rendszer viszonya.
Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét 1967-ben mentették fel. A szegényparaszti származású politikus a két világháború között kisgazdapártiként indult, 1945-öt követően fordult el a gyökereitől, kezdetben burkoltan, majd nyíltan a kommunisták bábja lett. „Pista bácsi” a minisztertanács elnökeként, majd későbbi tisztségeiben is súlytalan volt. Visszatekintve életútjára nem is csodálkozhatunk, hogy míg az ülésterem padsoraiban tapsolnak, a friss nyugdíjas távolba meredő arcára nem az elégedettség, hanem a csalódottság, a keserűség ült ki.
Hírkép
Az aktuális események dokumentálása alapvető feladata a sajtófotónak. A pártállami rendszerben bizonyos témákra szorítkozva közöltek a lapok hírképeket. Ilyen volt például egy időszerű esemény, mint a parlamenti riport, külföldi delegációk érkezése, az érdeklődés előterében álló jelenség vagy személy, mint a hidegháborús események, illetve az azokra adott reakció, és a különböző szocialista ünnepek tudósításai.
A parlamenti tudósítás kötelező feladat volt a Magyar Távirati Iroda, a képes heti és napilapok fotóriportereinek, így néha Ács Irénnek is. Az államszocializmusban a ritkán ülésező látszat-országgyűlésben spontán történések, éles viták, hozzászólások nem voltak. Minden az előre megírt forgatókönyv szerint zajlott. Hogyan lehetett ilyen körülmények között érdekes képet készíteni? Ács Irén felvételén ez egy hangulat, egy reakció, egy fontos lélektani pillanat megörökítése amikor a kép kompozíciójában az esemény lényegét domborítja ki. Így lesz látható a pillanatba sűrített sikertelen életpálya: egy menesztett államfő és a pártállami rendszer viszonya.
Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét 1967-ben mentették fel. A szegényparaszti származású politikus a két világháború között kisgazdapártiként indult, 1945-öt követően fordult el a gyökereitől, kezdetben burkoltan, majd nyíltan a kommunisták bábja lett. „Pista bácsi” a minisztertanács elnökeként, majd későbbi tisztségeiben is súlytalan volt. Visszatekintve életútjára nem is csodálkozhatunk, hogy míg az ülésterem padsoraiban tapsolnak, a friss nyugdíjas távolba meredő arcára nem az elégedettség, hanem a csalódottság, a keserűség ült ki.
Alexander Dubček 1968-ban többször is járt Magyarországon. A Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára hazájában reformokat indított a rendszer liberalizálása érdekében, amit Moszkvában nem néztek jó szemmel. Kezdetben a magyar pártvezetés támogatta a reformokat, de az 1968. júliusi varsói találkozót követően a két párt útjai elváltak egymástól. A találkozó előtt Kádár János Dubčekkel folytatott tárgyaláson megpróbálta a csehszlovák vezetőket kompromisszumra bírni, sikertelenül. Dubček törekvéseit, a „prágai tavaszt” a Varsói Szerződés alakulatainak 1968. augusztusi katonai beavatkozása söpörte el. Ács Irén felvétele június 13-án készült, a csehszlovák párt- és kormányküldöttség Budapestre érkezése alkalmából. A látogatás célja a két ország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megújítása volt. A kép két szélén álló Fock Jenő és Losonczi Pál sokat sejtető arckifejezése mintha előrevetítette volna a baljós jövőt.
Riport
Akár a hírkép esetében, a korszakban a riportokat is meghatározott témákban, meghatározott módon publikálták. Riportfotókat társadalmi vagy politikai kérdéskörben vagy emberek bemutatása kapcsán is közöltek, illetve megjelentek a történetmesélés csírái is. Mindez persze távol állt napjaink valóság- ábrázolásától, hiszen a megrendelő által kívánt tartalmat közvetítették.
A hidegháború enyhülő, második szakaszában is foglalkoztatta a nemzetközi és magyar közéletet a nagyhatalmak közötti feszültség. 1972 után a nukleáris fegyverek korlátozása már napirenden volt, de ez korántsem jelentette a fegyverkezési verseny végét. Carter amerikai elnök 1977-ben jóváhagyta a neutronbomba gyártásának előkészítését, ami a szovjet blokk országainak tiltakozását váltotta ki. A téma fontosságát és időszerűségét mutatja, hogy Ács Irén „Diákok tiltakozása a neutronbomba ellen” című felvételét az Izvesztyija című szovjet napilap és a Szovjetunió Nőbizottsága a „Nő és a béke” című nemzetközi fotópályázatán első díjjal jutalmazta. A díjat érő kép ’50-es évekből jól ismert receptje: nemzetközileg felkapott kérdés, propagandát erősítő formai elemek, a lelkes (ifjúság) tömeg feliratos táblákkal, a forradalom jelképeként ismert ökölbe szorított kezekkel.
Riport
Akár a hírkép esetében, a korszakban a riportokat is meghatározott témákban, meghatározott módon publikálták. Riportfotókat társadalmi vagy politikai kérdéskörben vagy emberek bemutatása kapcsán is közöltek, illetve megjelentek a történetmesélés csírái is. Mindez persze távol állt napjaink valóság- ábrázolásától, hiszen a megrendelő által kívánt tartalmat közvetítették.
A hidegháború enyhülő, második szakaszában is foglalkoztatta a nemzetközi és magyar közéletet a nagyhatalmak közötti feszültség. 1972 után a nukleáris fegyverek korlátozása már napirenden volt, de ez korántsem jelentette a fegyverkezési verseny végét. Carter amerikai elnök 1977-ben jóváhagyta a neutronbomba gyártásának előkészítését, ami a szovjet blokk országainak tiltakozását váltotta ki. A téma fontosságát és időszerűségét mutatja, hogy Ács Irén „Diákok tiltakozása a neutronbomba ellen” című felvételét az Izvesztyija című szovjet napilap és a Szovjetunió Nőbizottsága a „Nő és a béke” című nemzetközi fotópályázatán első díjjal jutalmazta. A díjat érő kép ’50-es évekből jól ismert receptje: nemzetközileg felkapott kérdés, propagandát erősítő formai elemek, a lelkes (ifjúság) tömeg feliratos táblákkal, a forradalom jelképeként ismert ökölbe szorított kezekkel.
44 éve indult a világűrbe az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. A sikeres űrutazás szenzáció volt, a magyar űrhajóst hősnek tekintették. Farkas Magyari Bélával, a második számú jelölttel együtt készült az útra a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban. Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov parancsnok a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén 1980. május 26-án érte el a Szaljut-6 űrállomást, ahol nyolc napon keresztül számos kísérletet végeztek, majd június 2-án indultak vissza a Földre.
A korabeli képes lapokban gyakran jelentek meg tudósítások textilipari gyárak szövőnőiről. Ács Irén egyik duplaoldalon publikált, több felvételből álló riportja Budapest 18. kerületében, a Lőrinci Fonóban készült. Az Ország-Világ 1973 áprilisában adott hírt az ipari és építőipari munkások béremeléséről. A pénzügyi keretek elosztásánál előnyben részesültek a nőket nagyobb arányban foglalkoztató vállalatok. A boldog pillanatokat megörökítő felvételek amellett, hogy kedvesen propagandisztikusak, valódi életképek.
A korabeli képes lapokban gyakran jelentek meg tudósítások textilipari gyárak szövőnőiről. Ács Irén egyik duplaoldalon publikált, több felvételből álló riportja Budapest 18. kerületében, a Lőrinci Fonóban készült. Az Ország-Világ 1973 áprilisában adott hírt az ipari és építőipari munkások béremeléséről. A pénzügyi keretek elosztásánál előnyben részesültek a nőket nagyobb arányban foglalkoztató vállalatok. A boldog pillanatokat megörökítő felvételek amellett, hogy kedvesen propagandisztikusak, valódi életképek.
Portré
A portré műfaj a fényképezés történetében kezdetektől meghatározó szerepet játszott és a 20. században a képes sajtó állandó szereplője volt. De jó portrét készíteni nehéz. A portré arra hivatott, hogy bemutassa egy ember társadalomban elfoglalt helyét, karakterét. Nem mindegy, hogy ismert, vagy hétköznapi az alany, közeli vagy távoli, fél- vagy egészalakos, műtermi vagy természetes körülmények és fényviszonyok között készül, és még sorolhatnánk.
Ács Irén napi munkájához tartozott különféle portrék „gyártása” az Ország-Világ számára. Képei közül nem mindegyik jelent meg a sajtóban. Alanyai változatosak, a vidéki parasztasszonytól a fővárosi viceházmesterig, ugyanakkor híres emberek is szerepeltek a repertoárján. Portréin gyakran megjelenik egy személyes, vagy jellemző, foglalkozáshoz kapcsolódó tárgy, ami az alany személyiségét jobban kidomborítja és közelebb hozza a kép nézőjéhez.
Környezeti portré
Az alany egyéniségének bemutatása természetesebb saját, jellegzetes környezetében, például az otthonában vagy a munkahelyén. A környezeti portréban nem csak az alany karaktere, hanem személyisége és a helyszín kapcsolata is kifejeződik.
Ács Irén egyik vidéki portrékaraktere Kelemen Istvánné Herceg Mária volt. Mária Hollókőn élt, több felvétel is készült róla az 1970-es években. A textiliparban dolgozó nők fotózása gyakori feladat volt, a szövőnő portréját a munkafolyamat során érdekes kompozícióval és a fények játékával tette egyedivé. A fővárosi újságárus ábrázolásába is sikerült belecsempészni az alany egyéniségét: fesztelen, szókimondó, és persze nagy dohányos. A híres embereket, művészeket is szerette környezetükben fotózni, gyakran családtagjaikkal együtt, kettős portrét készített.
Zsáner, életkép
Ács Irénhez valószínűleg a zsáner állt a legközelebb. Jó érzékkel kapta el a mindennapi élet mozzanatait. Ezekben a képekben nincs mesterkéltség, vagy félrevezetés csak egy őszinte századmásodperc. A fotóriporter Magyarországon és a világban járva mindig lencsevégre kapta az általa érdekesnek tartott embereket és szituációkat.
Balaton, nyár, naplemente, természet, nyugalom, szerelem. A tájképpel határon mozgó zsáner hangulata generációkat megmozgat, hiszen a balatoni turizmus 1960-as évekbeli fellendülésének köszönhetően a társadalom nagy részének elérhetővé vált a balatoni üdülés. Ezzel egyidőben intenzívvé és rendszeressé váltak a propagandisztikus nyári balatoni képriportok a sajtóban. És mivel lehetett vonzóvá tenni a magyar tengert? Például Ács Irén lopott pillanatával.
Nem lopott pillanat, de ugyanakkor nem is tipikus képe a korszaknak az a backstage fotó, amit egy olasz modell divatbemutató előtti készülődéséről készített. Az esemény hírértékét nem csupán az olasz modellek adták, hanem a milánói Montecatini vegyipari tröszt petróleum melléktermékéből készült műanyag alapanyaga, amiből a bemutatón viselt öltözékek készültek.
Zsánerképei arról is tanúskodnak, hogy a gyermekeket és a gyermeki tevékenységeket is különösen jó érzékkel örökítette meg. Legyen az oktatási intézmény vagy gyermekkórház, vagy éppen a falu végén egy nyári napon önfeledten játszó kisgyerekek.
A városi közösségi közlekedés keveset látott, s mára el is felejtett pillanatai közé tartozik a kalauznők ebédszünete. Napjainkban ismeretlen a villamoskocsiban napilapot olvasgató, illetve a lakás díszítésére használt terítőt horgoló kalauznő – az őket megörökítő kép egy eltűnt világba enged visszapillantást.
Streetfotó
A street photography vagy utcai fotográfia eredete a 19. századba nyúlik vissza, önállóvá (elismertté) és népszerűvé a 20. század közepétől vált. Lényege, hogy spontán és nem politikailag vagy társadalmilag fontos, hanem hétköznapi eseményeket, pillanatokat, az élet dinamikáját örökíti meg városi környezetben. Alkalmazása a magyarországi sajtóban kevésbé volt jellemző, kibontakozása lassabban ment végbe.
Ács Irén a zsánerképek készítésének profi művelőjeként készítette az ahhoz műfajilag közelálló utcafotókat Magyarországon és külföldön egyaránt. Képei nem a megrendelő számára, hanem a kötelező feladat elvégzése előtt vagy után, egy számára megkapó pillanatban születtek. Életképei mellett ezek a felvételei mai értelemben is megfelelnek a dokumentarizmus kritériumainak. Ezeken a képeken látszik leginkább, hogy a fotóriporter kíváncsi volt az emberek életére. Akárcsak a hazai, a külföldi riportjaiba is belekomponálta az embert, jelen van az emberi háttér, a hétköznapi élet. Kompozíciói nagyon változatosak, nézőpontja folyton változik, jól sűríti egybe a mondanivalót. Legyen az a pillanat öröme, a délutáni hangulat vagy egy kedélyes csevej a lépcsőházban.
Tájkép, városkép
Ács Irén legtöbb tájképét és városképét Nógrád megyében készítette. Szécsény szülöttjeként ez volt számára az ihlető táj. Hazatérve a megye településeinek, természetének, épített környezetének és lakóinak fényképezése volt egyik „hosszútávú” dokumentarista projektje. Sorozata a múlt és a szocialista jelen találkozásának egyvelege, visszafogott módon utal a hagyományos paraszti társadalom felbomlására, de képein a hangsúly a változó életen és múlt elveszettnek hitt szépségein, valamint a térbeli viszonyok bemutatásán van.
Divatfotó, reklámfotó
A divatfotók és a reklámfotók az alkalmazott és az illusztrációs fotográfiai műfajok közé sorolhatók. Ugyanakkor művelőjüknek mégis van némi mozgástere. Az Ország-Világban a magazin jellegéből fakadóan gyakran jelentek meg divatképek, esetenként pedig reklámfotók. Divatfotói között vannak klasszikus műtermi, katalógusba vagy címlapra szánt felvételek, vannak kültéri, utcai képek és akadnak nem szabályos keretek közé szorított, az életkép és a divatfotó határán mozgó elkapott pillanatok, néha egy kis humorral fűszerezve.
Szociofotó
A szociális fénykép műfaja létezett a szocializmusban is. Igaz, nem volt gyakori a társadalom perifériájára szorult emberek és viszonyaik fényképezése és közlése a sajtóban. Az „egyenlők társadalmában” magát a jelenséget, vagyis a társadalmi kiszolgáltatottságot, elesettséget és szegénységet próbálták elfedni, nem is lehetett mit a nyilvánosság elé tárni. Ács Irén (és néhány elkötelezett fotóriporter) mégis meg tudta mutatni.
Budapest 13. kerülete, azon belül Újlipótváros volt az egyik terepe. A Vígszínháztól északra eső, eredetileg munkások számára épült Suhajda-telepen készített az ott élőkről és a düledező kalyibákról fotókat a nyomortelep felszámolása előtt. A fővárosi mellett a vidéki szegénységet is megörökítette: fényképezett cigány családokat a falu széli közművek nélküli vályogházak előtt, mezítlábas gyereket a tanyasi iskolában, és árvákat gyermekotthonban.
RÓLUNK
A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.
KAPCSOLAT
MNM OMMIK
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
ommik@mnm.hu
museumap@mnm.hu