Eötvös József író, költő, politikus, az 1848-as Batthyány-kormány és az 1867-es Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a népoktatás és a tankötelezettség bevezetője hazánkban idén 150 éve, 1871. február 2-án hunyt el. Ebből az alkalomból 2021. november 6-án csontjait ünnepélyes egyházi szertartás keretében visszatemetik korábban feldúlt, eredeti sírhelyére Ercsiben az Eötvös–Szapáry-kápolnában. A Magyar Nemzeti Múzeum ezzel a virtuális kiállítással kíván megemlékezni a politikusként és íróként is maradandót alkotó báró Eötvös Józsefről.
Eötvös József vagyonos, konzervatív, a bécsi udvarhoz hű, arisztokrata családba született 1813-ban Budán. A vásárosnaményi előnevet viselő Eötvös família Mária Teréziától nyerte el a bárói címet. Apai nagyapja (Id. Eötvös Ignác) és édesapja (Ifj. Eötvös Ignác) mindketten magas rangú udvari hivatali méltóságokat viseltek. Édesanyja, a báró Lilien József osztrák lovaskapitány és Szapáry Julianna grófnő házasságából született Lilien Anna bárónő, a Szapáry család révén az ercsi uradalom örököse, művelt, német anyanyelvű asszony volt. Eötvös József kiváló nevelést kapott, nagy szerepet játszott gondolkodásának alakulásában a liberális szemléletű pedagógus, Pruzsinszky József. Eötvös gyermek- és ifjúkorának jelentős részét a nagyszülői birtokon, Ercsiben töltötte. 1842-ben feleségül vette Rosty Ágnest, Rosty Albert földbirtokos leányát. Gyermekeik közül négyen élték meg a felnőttkort: Eötvös Ilona (1846–1924, Návay Lajosné), Eötvös Jolán (1847–1870, báró Inkey Istvánné), Eötvös Loránd világhírű fizikus (1848–1919, felesége Horvát Boldizsár igazságügyminiszter leánya, Gizella) és Eötvös Mária (1851–1928, báró Plener Ernőné).
„A poézis szükség, egy jajkiáltása az emberi nemnek, mely jobb után vágyódik” – fogalmazta meg ars poeticáját egy életre szólóan a fiatal Eötvös 1835-ben, majd hozzátette, írásaival nem tetszeni, hanem használni szeretne. Szépíróként három nagy reformkori regénye a legnevezetesebb: A karthauzi, A falu jegyzője és a Magyarország 1514-ben. Utolsó nagy irodalmi műve, A nővérek, egy önéletrajzi ihletésű regény, amely különös érzékenységgel kalauzolja az olvasót a családi élet rejtelmeibe. Személyiségének legfontosabb vonása: az önálló ítéletalkotásra törekvő, kritikai szemlélet. Eötvös életművének egységét elsősorban annak gondolati koherenciája teremti meg. Szépirodalmi műveit mindig csak magyarul, de állambölcseleti, politikai munkáit, röpiratait gyakran az édesanyjától örökölt anyanyelvén, németül írta. Eötvös nagyon kedvelte az aforizma műfaját is, amelynek egyik legkiválóbb művelője lett. Élete egyik első és utolsó műve is e műfajban született.
Eötvös az 1839/1840-es pozsonyi országgyűlésen már a Batthyány Lajos gróf körül formálódó főnemesi ellenzékhez tartozott és aktívan fellépett a vallásegyenlőség, a szólásszabadság és a zsidók emancipációjának kérdésében. Az 1840-es évek derekán a centralisták kis csoportjának tagja lett, akik a modernizáció sikerét a vármegyei önállósággal szemben, parlamentáris körülmények között, a centralizációban látták. Az Ausztriához fűződő viszonyt tekintve Eötvös mindig is mérsékeltebb irányzatot képviselt, és bár 1848-ban kultuszminiszterként szerepet vállalt a Batthyány-kormányban, a fegyveres összecsapás idején családjával Münchenbe költözött. Az 1867-es kiegyezés előkészítésében azonban már részt vett, és a dualizmus első kormányában ismét vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. 1871-ben bekövetkezett haláláig számos törvényjavaslatot nyújtott be, ezek közül leginkább az 1868. évi 38. tc. emelkedik ki, amely bevezette hazánkban a népoktatást és a tankötelezettséget, valamint az 1868. évi 44. tc., az ún. nemzetiségi törvény, amely a Magyarországon élő nemzetiségeknek széleskörű nyelvhasználati jogokat biztosított.
„Atyám tegnap este 11 órakor meghalt. Nyugodtan, fájdalom nélkül elszenderült. Itt virrasztok szobája mellett, melyben kiterítve fekszik, […] valószínűleg első, és utolsó, ki igazán megértett. […] Mi célod volt más mint az emberiség boldogítása? […] Nem mondhatom, nézz le rám a magasból, nem tudom magamat léted hitével ámítani s mégis érezlek körömben. […] szívembe zárhatlak, öntudatommá teszlek.” – Így vallott 1871. február 2-án elhunyt édesapjáról Eötvös Loránd. Eötvös Józsefet végakaratának megfelelően itt, a családi sírboltban temették el, Ercsiben, ahonnan fiatalemberként oly gyakran tekintett gondolataiba merülve a Duna túlsó partján elterülő Alföldre. Miniszterként is, és 1866-tól a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként is minden lehetőt elkövetett a magyar kultúra és tudomány intézményeinek európai színvonalra emeléséért. Pár évvel halála után közadakozásból szobrot emeltek emlékének. Erzsébet királyné, Eötvös személyes jó ismerőse, maga is ezer forintot ajánlott erre a célra. Huszár Adolf alkotását 1879. május 25-én leplezték le jelenlegi helyének közelében a pesti Duna-parton, az akkori Stein-ház előtt. Máig élő emlékét bizonyítja, hogy számos iskola és művelődési ház viseli hazánk első oktatási miniszterének nevét.
A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.
MNM OMMIK
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
ommik@mnm.hu
museumap@mnm.hu