Az Eötvös család bárói címere, Siebmachers Wappenbuch

Eötvös apai nagyapja (id. Eötvös Ignác báró) és édesapja (ifj. Eötvös Ignác báró) mindketten magas rangú udvari hivatali méltóságokat viseltek. Édesanyja, a báró Lilien József osztrák lovaskapitány és Szapáry Julianna grófnő házasságából született Lilien Anna bárónő művelt, német anyanyelvű asszony volt. A 19. század első felében az Eötvös név nem volt népszerű az országban, hiszen a császárhű nagyapa és édesapa alkotmányellenes cselekedeteik révén hívták fel magukra a figyelmet. Idősebb Eötvös Ignác erőszakos újoncozással és kíméletlen adóbehajtási intézkedéseivel vívta ki a nép ellenszenvét, míg ifjabb Eötvös Ignác az 1831-es koleralázadás véres elnyomására kiküldött királyi biztosként szolgált rá a családot elítélő korabeli gúnyversekre. A fiatal Eötvöst minden bizonnyal a magyar jakobinus mozgalomban elítélt, liberális szellemiségű nevelője, Pruzsinszky József útmutatásán túl az is ösztönözte a reformkori liberális ellenzéki mozgalomba való bekapcsolódásra, hogy a család hírnevén esett csorbát kiköszörülje.

Ercsi látképe, Adolf Kunike litográfiája Ludwig Erminy rajza után, 1824, MNM TKCS ltsz.: T.2273

Eötvös gyermek- és ifjúkorának jelentős részét a nagyszülői birtokon, Ercsiben töltötte, ahol anyai nagyapja, Lilien József báró a felesége révén megörökölt Szapáry-birtokon angol mintájú, racionalizált mintagazdaságot hozott létre olajmalommal, szeszgyárral, sörfőzővel és juhászattal. Itt nevelkedett a fiatal Eötvös édesanyja, Lilien Anna bárónő irányítása alatt, akinek révén gazdag német műveltségre tett szert. A gimnázium utolsó két osztályát már a budai gimnáziumban végezte el, majd 1828–1831 között a pesti egyetemen jogi tanulmányokat folytatott, ám nyaranta gyakran tért haza Ercsibe, ahol barátaival a családi kastély mellett épült kis házban sokat vendégeskedett. Itt folytatott világmegváltó beszélgetéseket irodalomról, történelemről és politikáról legjobb barátjával, Szalay Lászlóval, valamint Pulszky Ferenccel és Lukács Móriccal.

Eötvös felesége, Rosty Ágnes, Vasárnapi Ujság, 1904. 13. sz.

1839/1840 fordulóján Liszt Ferenc külföldi diadalútját megszakítva néhány hangversenyt adott Pesten. Az egyik ilyen alkalommal rendezett bálon táncolhatott először Eötvös és barátja, későbbi sógora, Trefort Ágoston a Békés megyei földbirtokos, Rosty Albert lányaival, Ágnessel és Ilonával. Eötvös 1842 februárjában kérte meg Ágnes kezét. Mivel addigra apja már teljesen csődbe ment, így csupán saját munkájából szerzett jövedelmére alapozva lépett a fiatal báró a nősülés útjára. E házassággal – a kortársak feljegyzései szerint – békés családi otthont teremtett magának. Az ekkor 29 éves Eötvös és 17 éves felesége igen szerény, polgári körülmények között élt Pesten a mai Akadémia utca 3. szám alatt az egykori Wodiáner-féle házban. A nyári hónapokat a fiatal pár a Krisztinavárosban, majd 1846-tól a Svábhegyen töltötte, kezdetben egy svájci stílusú faházban. Villájuk a szabadságharc után, az 1850-es évek elején készült el. Négy gyermekük született: Ilona, Jolánta, Loránd és Mária. Eötvös kiegyensúlyozott családi életéről későbbi naplóbejegyzései is tanúskodnak: „anyagi tekintetben nem sok sikert mutathatok fel – írta 1864-ben – ellenben talán nincs senki, ki azon viszonyokra nézve, melyek szívünkhöz legközelebb állnak, nálamnál szerencsésebb.”

Eötvös Loránd, Giehsz Alfonz litográfiája, 1894, MNM TKCS ltsz.: 8192

Eötvös József egyetlen fiúgyermeke 1848 nyarának forradalmi napjaiban született. A később világhírűvé váló fizikus 1867-től a heidelbergi egyetemen tanult fizikát, matematikát és kémiát, majd természettanból doktorált 1870-ben. Már 24 éves korában a pesti egyetemen tanársegéd, 25 évesen az Akadémia levelező tagja, 32 évesen egyetemi tanár, 41 éves korától 16 éven át az Akadémia elnöke, 1894-ben pedig 7 hónapon keresztül kultuszminiszter. Az általa felfedezett torziós ingáért, amellyel elsőként tudta megmérni a tömeggel rendelkező testek tömegvonzásának mértékét, az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet kapott, majd több európai egyetem is díszdoktorává avatta. Az inga alkalmas volt arra is, hogy a föld mélyén található különböző sűrűségű területeket a nehézségi erő változásaiból megkülönböztesse, így például olajmezők felfedezését is lehetővé tette. Kevesen tudják, hogy Eötvös Loránd nagy sportember is volt, lovagolt, kerékpározott, de mindenekelőtt kitűnő alpesi hegymászó hírében állt. A meghódított hegycsúcsokra olykor büszkébb volt, mint tudományos felfedezéseire. E szenvedélyében leányai is osztoztak.

Eötvös József 1865 körül, Sreczker J. felvétele, MNM TF ltsz.: P 72.13.M

Kedves fiam!

[…] Mindég nyíltan szóltam veled, s így tudod, hogy vagyon tekintetében kilátásaid nem fényesek. […] Egyet elértem; ha ma meghalok, sok ember lesz az országban, ki rám hálával emlékezik, s örömmel fogja megragadni az alkalmat, ha neked használhat […] s ez nagy segéd, de csak annyiban, hogy érdemeid elismerésre számolhatnak; de ezen érdemeket magadnak kell szerezned.[…] Többször mondtam, nem akarok határozni jövőd felett. […] Ha tisztán a tudománynak akarsz élni, ha a természet az embereknél előtted több vonzóerővel bír, […] én nem ellenzem vágyaidat. […] Jelenleg még eleget tanulhatsz Pesten is, sőt, szükséges, hogy még sokat tanuljál […]. Két esztendő múlva, ha jellemedben megszilárdulsz, bátran kiküldelek […]. Hidd el, fiam, fáj szívemnek, hogy forró óhajtásodat nem teljesíthetem, […] de arról bizonyosan meg vagy győződve, hogy annak egyedüli motívuma a szeretet, mellyel irántad viseltetem. […] Mondd Anyádnak s a leányoknak, hogy csókolom; holnap vagy holnapután nekik írok. E levél természetesen csak neked való. Ég áldjon meg!

Eötvös Loránd 1873 körül, Koller K. – Borsos J. felvétele, MNM TF ltsz.: P 2012.48.1

Kedves atyám!

Roppant nagy dolog mind azt csak el is olvasni, mit te a múlt két hónapban tettél. […] Az én meggyőződésem szerint a természettudományok nem kevesebbet járulnak az emberiség boldogításához, mint a politikai eszmék. – Sőt az én szempontomból tekintve a politikai haladás is a természettudományok haladásának eredménye. […] A legfeltűnőbb befolyás, melyet a természettudomány elvei közvetlenül gyakorolnak a politika elveire, amennyiben csak ezeknek sikerülhetett a dogmát megingatni. – Az emberi ész, mely a term. tud. minden lépése által inkább és inkább meggyőződik hatalmáról, lassanként be fogja látni, hogy a régi, azért mert régi, nem okvetlenül célszerű, s ha egyszer a historicus hínárból kimászott, a term. tud. mintájára a társadalmi viszonyokat oly törvények által fogja rendezni, melyek magukból e viszonyokból folynak. – Én úgy hiszem, ez haladás lesz. E philosophicus diszertatió semmiképen nem illik egy fiúnak atyjához írt levelébe […]. Levelem fő célja és fő feladata az, hogy életjelt adjak, – s valami alakban tudtul adjam, hogy nem csak élek, hanem jól is élek, – miután ezt megtettem magamat ajánlom tovább is jóságotokba.

Eötvös ifjúkori képmása, Barabás Miklós színezett litográfiája, 1845, MNM TKCS ltsz.: 288/1952Gr

A karthauzi című regény a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának egyik legjelentősebb állomása. Ifjú hőse, Gusztáv sorsán keresztül az író saját nemzedéke problémáiról tesz vallomást. A napló- és levélformában írt mű az arisztokrata Gusztáv és a polgárleány, Júlia szerelmét mutatja be az 1830-as francia forradalmat követő, Lajos Fülöp nevéhez köthető rendszer erkölcsi tartás nélküli világában. A romantikusan végletes bonyodalmak csalódást és kiábrándulást okoznak Gusztávban, aki a világtól és önmagától megundorodva a karthauzi szerzetesek örök némaságával bünteti magát. A regény legfontosabb tanulsága szerint csupán a vágyaink és a lehetőségeink összehangolásával kerülhetjük el a boldogtalanságot.

Falusi nemesek, Bikessy Heinbucher J., színezett rézmetszet, 19. szd. első fele, MNM TKCS ltsz.: 59.203

A falu jegyzője (1845) Eötvös egyik legnagyobb műgonddal megszerkesztett alkotása, a feudális vármegye, a korabeli vidéki magyar társadalom szatirikus kritikája. Bár regényével az író – saját bevallása szerint – inkább „használni” akart, mint „mulattatni”, kacagtatóbb, mulatságosabb, a humor, az irónia és a szatíra gazdag eszköztárát ilyen leleményességgel felvonultató művet keveset találunk a magyar irodalomban. Az iratlopást, ármányt, gyilkosságot nyomozó kerettörténet mélyén húzódó komoly társadalomkritika a regény mondanivalóját politikai szintre emelte, és ez tette az utókor szemében is megkerülhetetlenné.

Dózsa György kivégzése, id. Matthäus Merian, rézmetszet, 1640 körül, MNM TKCS ltsz.: 58.2826

Az 1846. évi véres galíciai parasztfelkelés hatására született, forrásokra támaszkodó, tablószerű történelmi regény a Dózsa-parasztfelkelésről, amely hűen tükrözi az 1848-as forradalom előestéjén zajló politikai vitákat a jobbágyság helyzetéről. A szegénykérdés érzelmekre ható ábrázolása pedig Eötvös egész életművén végigvonul. A regényben az író alapvető tanulságokat fogalmaz meg a nemzet egész sorsára vonatkozóan. Szerinte a Mátyás uralkodásától kezdődő erkölcsi romlástól egyenes út vezetett a mohácsi tragédiáig. A műben olyan történelemteológiai kérdéseket feszeget az író, mint például: „van-e helye egyfelől az egyéni akaratnak, másfelől pedig a Gondviselésnek a történelemben.”

Nővérek, Fortepan, Jezsuita Levéltár

A nővérek tipikus lélektani regény, amely a modern pszichológia kialakulását megelőző korszakban foglalkozik az ember lelkialkatával, és azt a hajlamok és szenvedélyek, valamint a nevelés hatásainak összességeként ábrázolja. Az írónak ez az utolsó regénye, amely kétségtelenül önéletrajzi ihletésű, és gondos érzékenységgel kalauzolja az olvasót a családi élet rejtelmeibe. Szoros rokonságot mutat ifjúkori művével, A karthauzival főként drámai felépítését (az idilli nyugalom, a vétek, a vezeklés és a kiengesztelődés egymásra épülő szerkezeti ívét) tekintve. Míg a korábbi mű a szerelmek, az utóbbi a házasság tanulságait összegzi. A nagy műgonddal megrajzolt főszereplő, Margit egy elhibázott élet tévedéseire Rousseau szellemében ad választ: azzal vigasztalódik, hogy az ember tetteit a szándék tisztasága, azaz a lelkiismeret szerint ítélik majd meg. 

Uralkodó nemzeti viselet, Vizkelety Béla litográfiája, 1859, MNM TKCS ltsz.: T. 1917

Eötvös legjelentősebb politikafilozófiai műve: A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra egyrészt az 1848 utáni politikai bizonytalanság korszakának terméke, másrészt a törékeny és veszélyeztetett, de még fennálló 1848-as európai alkotmányosság védelmében íródott. Eötvös az „uralkodó eszmék” (a szabadság, egyenlőség, nemzetiség) alkalmazásának olyan helyes arányát keresi, amely tiszteletben tartja az egyéni szabadságot anélkül, hogy az állam létét veszélyeztetné, tehát elképzelésének lényege az egyéni szabadságra törekvő társadalom és a központosításra törekvő állam közötti egyensúly létrehozása. Bizonyos mértékű központosítást szükségesnek tart, de csak megfelelő önkormányzati rendszerrel ellensúlyozva, amely a nemzetiségi problémákra is megoldás lehet, mert szerinte a nemzetiségek felől érkező veszélyek is valamiképpen az állam túlzott hatalmának, a korlátlan néphatalomnak az egyenes következményei.

Eötvös kézírása

Eötvös írói pályájának kezdete óta igen kedvelte az aforizmákat. Élete egyik első (Bel és Kül Világ, 1833) és utolsó (Gondolatok, 1864) publikációja is ebben, a romantika korában igen népszerű műfajban született. Eötvöst aforizmáinak formai szépsége és gondolati mélysége e műfaj egyik legkiválóbb képviselőjévé tették a magyar irodalomban. Az aforizma nála az emberismeret, az életbölcsesség és a társadalombírálat eszköze, olykor burkolt önvallomás vagy általános érvényű gondolatot kifejező frappáns megállapítás. 

„Ne higgyen senki oly gondolatoknak, melyeknek szíve ellentmond.”

„A legveszélyesebb társaság az, midőn kizárólag magunkkal társalkodunk.”

„Napló a szív, hova, anélkül, hogy tudnók, életünk minden órája beírja megjegyzéseit.”

Eötvös József, Franz Eybl litográfiája, 1842, MNM TKCS ltsz.: 1

Eötvös az 1839/1840-es pozsonyi országgyűlésen lépett először a politikai nyilvánosság elé. Felszólalt a vallásegyenlőség, a szólásszabadság és a zsidók emancipációjának érdekében. 1841-ben, amikor Széchenyi István heves támadást intézett a Kossuth Lajos szerkesztésében frissen megjelenő Pesti Hírlap ellen, Eötvös Kossuth védelmére kelt, és megírta a Kelet népe és Pesti Hírlap című röpiratát. Az 1840-es évek első felében formálódó centralisták kis csoportjához tartozott, akik a modernizáció sikerét – kizárólag alkotmányos viszonyok között – a vármegyei municipális önállósággal szemben a centralizációban látták. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-i megalakulását követően – Kossuth, Deák, Szemere, Teleki és Pulszky mellett – Eötvös is tagja lett annak a bizottságnak, amely megfogalmazta a legfontosabb reformkori ellenzéki törekvéseket rögzítő Ellenzéki Nyilatkozatot.

A Batthyány-kormány tagjai, Walzel Ágost Frigyes litográfiája, 1848, MNM TKCS ltsz.: 885

1848-ban Eötvös szerepet vállalt a Batthyány-kormányban, és az első felelős magyar minisztérium vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Az elemi oktatásról benyújtott törvényjavaslatában kiemelte, hogy a népnevelésről az államnak kötelessége gondoskodni. Vallásfelekezetileg a közös iskolákat tekintette kívánatosnak, de ott, ahol az egy valláshoz tartozó tanulók száma eléri az 50 főt, indokoltnak tartotta, hogy a különböző felekezetek saját iskolákat tarthassanak fent. Törvénytervezetét a felsőház már nem tárgyalta, hanem a következő ülésszakra halasztotta. Széchenyivel és Deákkal együtt Eötvös a mérsékelt politika híve volt és több alkalommal is tárgyalt Bécsben és Innsbruckban az uralkodóházzal folyó vitás kérdések megoldása érdekében. Végül Batthyány 1848. szeptember 11-i lemondását követően és Lamberg gróf királyi biztos szeptember 28-i meggyilkolása után, az események várható kimenetelétől megrettenve, családjával külföldre távozott. 1848 októbere és 1850 novembere között Münchenben élt, ahol kizárólag az irodalomnak és politikafilozófiai munkáinak szentelte magát.

Eötvös József 1861-ben, ismeretlen fényképező, MNM TF ltsz.: 6063/1957 fk

Jellasics előrenyomulása, majd Lamberg királyi biztos 1848. szeptember 28-i meggyilkolása miatt Eötvös teljesen reménytelennek ítélte a helyzetet, és a francia forradalom brutális eseményei rémlettek fel benne, így másnap elhagyta az országot. Családjával először Bécsbe, majd Münchenbe költözött. Emigrációs éveiben figyelme egyre inkább a politikaelméleti kérdések felé fordult, és a magyar forradalom kérdéseiből kiindulva az osztrák birodalom jövőbeli berendezkedésén keresztül az európai történelem és a keresztény civilizáció sajátosságait feltárva egy működőképes politikai berendezkedés lehetőségeit vizsgálta munkáiban. Hazatérése után 1855-ben a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, majd 1866-tól haláláig a testület elnöke lett. 1857-ben Eötvös is aláírta azt a folyamodványt, amelyben a hazai konzervatívok a császártól a forradalom előtti alkotmányos állapotok visszaállítását kérték. A rövid életű 1861-es országgyűlés képviselőjeként már az 1848-as alkotmány helyreállítása mellett érvelve Deák Ferenc politikáját támogatta, majd Andrássyval és Deákkal együtt részt vett a kiegyezés előkészítésében.

Az 1867-es Andrássy-kormány tagjai, Vinzenz Katzler litográfiája, 1867, MNM TKCS ltsz.: 460

Az 1867-es kiegyezés megkötése után – a korábbi 1848-as miniszterek közül egyedüliként – Eötvös tagja lett az Andrássy-kormánynak, amelyben ismét a vallás- és közoktatásügyi tárcát irányította 1871-ben bekövetkezett haláláig. Hevesen vetette bele magát a politikai munkába, számos törvényjavaslatot nyújtott be: a zsidók emancipációjáról, a katolikus és protestáns egyházak teljes jogegyenlőségéről, a görögkeleti egyház újjászervezéséről, a nemzetiségi kérdés és a népoktatás rendezéséről. Nevéhez fűződik az első közoktatási törvény (1868: 38. tc) megalkotása, amely bevezette hazánkban a népoktatást és az általános tankötelezettséget. Rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, megindította a közép- és felsőfokú iskolák reformját, egyetemi szintre emelte a mérnökképzést. Ugyanakkor a klérus ellenállása miatt kudarcot vallott és lekerült a napirendről az általa szorgalmazott katolikus autonómia kérdése. Eötvös nem hitt a pusztán felülről végrehajtott reformokban, a társadalom önszerveződésétől várta az ország modernizációs problémáinak megoldását.

Iskolából hazatérő gyerekek, Auguste Raffet litográfiája, 1838, MNM TKCS ltsz.: 79.315

Eötvös talán legnagyobb sikerének tekinthetjük az 1868. évi 38. törvényt, amely először vezette be hazánkban a 6-tól 12 éves korig terjedő tankötelezettséget. Ez európai mércével mérve is merész, előremutató lépés volt. Eötvös úgy gondolta, hogy csakis művelt, tanult, írni-olvasni tudó polgárokkal lehet megalapozni az 1867-es kiegyezéssel megindult polgárosodás folyamatát, a gazdasági, társadalmi és nemzeti fejlődést. A törvény haladó intézkedései közé tartozott, hogy egyházak, egyesületek és magánosok is alapíthattak oktatási intézményeket, emellett biztosította a tanítóképzés fejlesztését, valamint rendelkezett az iskolák felszereléséről, a tanulói létszámról és a tanítandó tantárgyak köréről is. A városi hatosztályos elemi iskolák minden osztálya számára már külön tanítót írt elő, míg a falvakban csupán egy tanító foglalkozott a hat osztály tanulóival. A törvény kimondta, hogy minden gyermeket anyanyelvén tanítsanak a népiskolákban. A népiskolákra fordított költségek mértéke 1872 és 1905 között mintegy ötszörösére növekedett, aminek fő forrása – a helyi, lakossági, községi, egyházi erőfeszítések mellett – a növekvő állami szerepvállalás volt.

Magyarországi népviseletek, Weber Henrik litográfiája, 1855, MNM TKCS ltsz.: 57.28

Eötvös kultuszminiszterként olyan nemzetiségi törvényt készített elő, amely széleskörű, liberális szellemű jogokat biztosított a magyarországi nemzetiségek számára a törvényhatósági, községi és egyházi közigazgatás terén, a társulások (iskolák stb.) vonatkozásában és a törvénykezésben. Az általa beterjesztett központi bizottsági törvényjavaslat, bár az állam hivatalos nyelveként kezelte a magyar nyelvet, a későbbi, Deák javaslatára módosított és végül elfogadott törvénnyel szemben ugyanakkor még nem tartalmazta a nemzetiségi képviselők számára elfogadhatatlan ún. „egy magyar politikai nemzet koncepciót”, amely szerint Magyarország összes honpolgára – bármelyik nemzetiséghez tartozzék is – politikai tekintetben egy nemzetet képez, az oszthatatlan és egységes magyar nemzetet. Végül a dualizmus kori nemzetiségpolitikai gyakorlat a nyelvhasználat és az iskoláztatás terén ugyan nem biztosította maradéktalanul az 1868-as törvényben foglaltakat, emellett nem alakult ki olyan államrendszer, amelyen belül a különböző nemzetek nemzeti fejlődése teret kaphatott, de a nem magyar nemzetiségek (szlovák, román, délszláv, német) nyelvi és kulturális kibontakozása mégis megvalósulhatott.

Karlsbad, a Monarchia kedvelt fürdőhelye, Fortepan, Schoch Frigyes, 27938

Eötvös éveken keresztül gyomorbántalmakkal küzdött, gyakran járt Karlsbadba kúráltatni magát, utoljára 1870 nyarán, ami után átmenetileg jobban lett, és ismét belevetette magát a megfeszített minisztériumi munkába. A Pesti Hírlap részletesen beszámolt egészségi állapotának romlásáról: 1870 decemberétől „rosszul kezdett kinézni és december végén már kénytelen volt néhány napot szobájában tölteni. Január elején lázas állapot fejlődött ki, mely habár eleinte nem volt összekötve semminemű veszélyt sejtető tüneményekkel, mégis azon aggodalmat kelté, hogy tüdőbaj keletkezik. A láz s a tökéletes étvágytalanság úgy felemésztették erejét, hogy január elejétől ágyban feküdt. […] Január 29-kén igen kínos csuklás szegődött a lázhoz s e csuklás különösen 30-dikán ért el igen magas fokot; csak 31-dikén sikerült a csuklást némileg enyhíteni. Ekkor hivatott le Skoda bécsi tanár a beteghez, de – fájdalom – Skoda is kénytelen volt megerősíteni a tüdőbaj vészes voltát.” Eötvös minden bizonnyal a kor egyik népbetegségében, az akár éveken át elhúzódó, sokféle mellékhatást – köztük gyomorfájdalmat is – okozó tuberkulózisban szenvedett, s ez okozta halálát is.

Az Akadémia székháza, Adam Slowikowski színezett litográfiája, 1870 körül, MNM TKCS ltsz.: T.2869

1870 őszén Eötvös egészségi állapota hirtelen megromlott és 1871. február 2-án váratlanul elhunyt. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott, jelentést készített a népiskolai nevelés állapotáról. Pesten, Erzsébet téri lakásában ravatalozták fel a politikust. A holttest beszentelésére február 5-én délután 2-kor került sor József főherceg és Bellegarde gróf, Ferenc József személyes képviselője, az Osztrák-Magyar Monarchia közös miniszterei és az Andrássy-kormány tagjai, valamint a közös hadsereg és a honvédség tisztikara, a főrendiház és a képviselőház elnöke, országgyűlési képviselők, az Akadémia tagjai és a szűk család jelenlétében. Gyászba borult az egész főváros. Az Akadémia tevékenysége egy hétig szünetelt, február 3-án bezárt a Nemzeti Színház. Az iskolákra és egyetemi épületekre kitűzték a gyászlobogót. Eötvöst végakaratának megfelelően másnap, február 6-án Ercsiben, az általa oly szeretett nagyszülői birtok kis kápolnájában temették el.

Az Eötvös–Szapáry-kápolna a 2016-os felújítás után, Frankovics Tibor felvétele

1871. február 6-án kora reggel indult el a halottaskocsi Pestről az országgyűlés, az Akadémia küldöttsége és néhány családtag, valamint barát kíséretében. Egy óra tájban érkezett meg a gyászmenet Ercsibe, ahol a megye alispánjaival és a főjegyzővel az élen Fejér megye küldöttsége várta. A római katolikus templomban egyszerű, falusi körülmények között zajlott a gyászszertartás a kormány tagjai, országgyűlési képviselők és a szűk család jelenlétében. Pauer János püspök rövid gyászmisét celebrált. Közvetlenül az oltár előtt állt a fehér koporsó, rajta az ezüst feszület, az egyetlen díszítés. Innen a menet a sírkápolnához vonult. A szűk, föld alatti sírboltba megyei tisztviselők vitték le a koporsót az elhunyt fia és néhány jó barát társaságában. Radnics Imre idős kanonok, korábban Ercsi plébánosa, a család közeli jó ismerőse, aki 57 évvel azelőtt Eötvös bölcsőjét is megáldotta, most sírjánál megrendülve állva, sírástól eltorzult hangon mondta el a végbúcsúztató Miatyánkot.

Ferenc József, E. Buffetti fametszete, 1890 körül, MNM TKCS ltsz.: 58.2878

Kedves Báróné! 

Mélyen meghatott szeretett férjének halála, mely nemcsak családját, hanem engem szintúgy, mint az egész országot a legérzékenyebb fájdalommal illet. Midőn a haza a boldogultban hű és kitűnő fiát, legjobbjainak egyikét siratja, nem lehet, hogy mély sajnálatot ne érezzek én is, ki elhunyta által egy hű és bölcs tanácsadót is vesztettem. De fenn fog maradni emléke a köztiszteletben részesült, szeplőtlen jellemű férfiúnak; túl fogják őt élni hazafias érdemei, valamint nagybecsű irodalmi művei, s csak ennek tudatában találhat némi enyhítést az övéinek bánata, a példás családapa pótolhatlan vesztesége felett. A legbensőbb részvéttel, mely bizonyára az egész országban, sőt annak határain túl is mélyen érzett visszhangra talál, intézem önhöz e sorokat, azon őszinte óhajtással: adjon erőt az ég e fájdalomban, s enyhítse azt az idő! 

Budán, 1871. évi febr. hó 3-án. Ferencz József, s. k.

 Trefort Ágoston, ismeretlen litográfiája, MNM TKCS ltsz.: 5013.

Eötvös betegsége kezdetén érezte, hogy súlyos beteg lesz, s hogy meg fog halni. De azáltal nem volt lehangoltatva, sőt betegségének egész lefolyása alatt tanúsított magatartása jellemzi kitűnő szellemi s kedélyi tehetségeit. – Olvasott, olvastatott magának, figyelmét mindenre terjeszté ki, s minden, mi az országgyűlésen történt, valamint a porosz-francia háború eseményei rendkívül érdekelték. […] Eszmélete utolsó percig nem hagyta el, nem sajnálta, hogy életétől el kell válnia, többször ismételte, hogy két dolgot mégis szeretett volna elérni – fia további fejlődését, s 3. leánya fér[j]hezmenését – rendelkezett temetése iránt, kívánván hogy Ercsibe[n] temessék el, s többször mondván, hogy nem akarja, hogy azok, kik halálig kínozták, koporsója körül komédiázzanak. (Itt Eötvös azokra az ellenzéki országgyűlési képviselőkre gondolhatott, akik az 1870. évi költségvetés tárgyalása során kínos vitákban 13 napig támadták személyét és politikáját.)

Gyulai Pál, Marastoni József litográfiája, MNM TKCS ltsz.: 1598

Eötvös az átalakuló Magyarországnak egyik legkiválóbb képviselője mint ember, államférfiú és költő egyaránt. Húsz éves korától haláláig szolgálta hazáját, küzdött eszméiért épen olyan önzetlenül, mint lelkesen, s nem kevesebb sikerrel, mint kitartással. Érdemei és erényei nem szorultak túlzásra, hogy feltűnjenek. Átalakulásunk legnagyobb tényeit nem ő hajtotta végre, de eszméjöknek ő volt fő kezdeményezője, philosoph-ja és költője.