A keresztény világtörténelem kezdőpontja a Teremtés, csúcspontja Isten testet öltése, amely az Angyali üdvözlettel és a születéssel kezdődik, a kereszteléssel és a tanításokkal folytatódik, majd a megváltó Krisztus elfogatásával, megkínzásával, kereszthalálával, végül feltámadását követő mennybemenetelével végződik, teljesedik be. Az üdvtörténet záró pontja Krisztus második eljövetele – az Utolsó ítélet. A keresztény liturgikus év legnagyobb ünnepe, a hit elsődleges sarokköve a húsvéti eseményekben fogalmazódik meg, így a művészetek is leggyakrabban e pár nap történéseivel foglalkoznak – felmutatva a keresztény hit legfontosabb dogmáját: a feltámadást. Krisztus – jelentése felkent, azaz uralkodó (héb: Messiás, gr. Khriszosz). Krisztus az Új Ádám, akinek megváltó áldozati halála és feltámadása az eredendő bűnt törli el.
A feltámadás ábrázolására nagyon sokféle változat terjedt el. A leggyakoribb, amikor erős sugárzó fény kíséretében Krisztus kikel a sírból győzelmi zászlót tartva a kezében. Ez a variáció a keresztény művészetben a 11. századtól ismert. A zászló mellett a győzelem jelének tekintjük azt is, hogy lábát ráteszi szarkofágja szélére. Sírja mellett az alvó őrök láthatóak, akiket a zsidó főpapok kérésére állítottak a sír mellé, nehogy a holttestet ellopják a tanítványok. Az 1700-as évektől Jean d’Ayala ellenreformátor egyenesen megtiltja, hogy az ábrázolásokon aludjanak a katonák, mert ez megkérdőjelezi figyelmüket. Legalább az egyiknek ébren kell lennie. Ennek ellenére Jézus feltámadásának nem voltak szemtanúi. A 14. századtól népszerűvé válik az a variáció, amikor a sír felett lebegő, feltámadt Krisztust láthatjuk csupán. A barokk képeken a Krisztus gyakran az ég felé mutat. „Fölmegyek az Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (J, 20:17) Ezt utalásnak kell értenünk a közelgő mennybemenetelre, hiszen ez a jelenet nagyon is hasonlít a színeváltozás (Krisztus testéből kiáradó isteni fény megjelenése, isteni mivoltának megmutatkozása), illetve a mennybemenetel ikonográfiai típusaikhoz. Ezek Isten megtestesülésének és az anyagi világ fölé való emelkedésének, afölötti hatalmának ábrázolási formái, a hittel elfogadott csoda megjelenítései. A barokk lelkület tárgyiasulásai a szentképekben.
Nincs ez másképpen kis szentképünkön sem, melyen poliondíszítéssel körül vett kis színezett ovális viaszdombormű formázza a feltámadt Krisztust. Krisztus teste aranyra festett fénysugarak előtt lebeg, a derekára csavart vörös, mártírhalálát jelképező leple a mozgás lendületétől kanyarogva tölti ki a körülötte megmaradó szűk ovális képteret, baljában győzelmi zászlót tartott, jobbját az égre mutatva a magasba emeli. Oda tart, oda hívja a hívő lelkét.

Feltámadt Krisztus, 19. század első fele - Dobó István Vármúzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Négyzet alakú, világos szürke kályhacsempe szalagos kereteléssel. Kör alakú, profilos pálcataggal keretelt képmezejében állatjelenet: egy farkas nyulat ejt el.
Átlós kompozíció, az állatok erősen stilizáltak. Az elnyújtott testű farkas hátsó két lábára támaszkodik, mellső lábaival a megragadott nyulat emeli a magasba. Farka hátára visszakunkorodik, szája nyitva, fogai jól látszanak. Pofája és füle kiegészített. A nyúl szintén elnyújtott testű, nyitott szájú. A hátteret egy szív alakú levelekkel bíró fa alkotja, törzse a farkas mellkasa alatt fut le a földig, öt gyökere is látható. A fa egy része kiegészítés, a restaurátor bekarcolással jelezte a hiányzó ábrázolást. A háttér többi része sugarasan rovátkolt.
A csempe hátoldala tálszerű, kör alakú lezáró része nem maradt meg, nagyrészt kiegészítés.

Kályhacsempe farkas és nyúl alakjával, 15. század - Soproni Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Alexandre Falguière a 19. század második felének egyik legsikeresebb francia szobrásza volt. Dianát, a vadászat római istennőjét ábrázoló teljes alakos, életnagyságú szobrát egyik legismertebb alkotásaként tartják számon.
A 1882-es párizsi szalonon bemutatott mű igazi botránysikert aratott, számos kritikus ugyanis kifogásolta, hogy a művész nem eszményített módon jelenítette meg az istennőt. A klasszikus hagyomány követése helyett Falguière a női test realista ábrázolását választotta, a természetes arányok, illetve a telt, sokak által közönségesnek vélt idomok hangsúlyozásával inkább Diana emberi mivoltát emelte ki. A művész ennek ellenére több változatban, így – viszonylag ritkább – festményeinek egyikén is feldolgozta a témát, és remekműve mellszobor formájában is igen népszerűvé vált.
Csupán a homlokot díszítő félhold árulja el, hogy Dianával állunk szemben, ám mivel a test ebben az esetben nem vonja el figyelmünket az istennő idealizálatlan arcvonásairól, a büsztön sokkal hangsúlyosabban érvényesül a modell dacos fejtartása és erőt sugárzó profilja. Kovács Anna Zsófia

Diána 1882 - 1890 Szépművészeti Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

George Minne, a századforduló egyik legmeghatározóbb belga szimbolista szobrásza a genti, majd a brüsszeli akadémián folytatott hivatalos művészeti tanulmányai után Párizsban képezte tovább magát. Már korai szobrai is egyéni látásmódot tükröztek. Nem a klasszikus reneszánsz tradícióból merített ihletet: leginkább a németalföldi gótika, illetve pályatársa, Rodin hatott művészetére. Alkotásain összetett érzések, lelkiállapotok megragadására törekedett.
Márványból faragott női mellszobrának első változata 1899-ben készült, Melankólia címmel. Még ugyanebben az évben több, hasonló kompozíciójú női büsztöt alkotott: valószínűleg mind összefüggésbe hozható Georges Rodenbach belga szimbolista költő-író genti emlékművével. A bájos, de szikár arc, a lesütött, révedő tekintet szomorúságot, melankóliát áraszt.
Az alkotás az 1908-as téli nemzetközi kiállításon szerepelt a Műcsarnokban, majd báró Kohner Adolf híres műgyűjteményéből 1956-ban került vétel útján a Szépművészeti Múzeumba. Somodi Anett

Női mellszobor, 1899 - 1907 Szépművészeti Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.