
A Szeplőtelen fogantatás képtípus leginkább Murillo (1618–1682) spanyol festő festményei hatására terjedt el Európában. A Szeplőtelen fogantatás, az immakuláció katolikus hittétele szerint Szűz Mária már édesanyja, Szent Anna méhében szeplőtelenül, vagyis eredendő bűntől mentesen fogant. Ez olyan kiváltság, amelyet a római katolikus egyház csak Mária esetében ismer el. Évszázados fejlődés után IV. Sixtus pápa 1477-ben ugyan ünnepnapot rendelt, de csak 1854-ben emelt dogmává IX. Pius pápa. A megtestesülés misztériumát megelőlegező hittétel szerint Mária, elfogadva a Gábriel által hozott örömhírt, az eredendő bűntől mentesen tudta megszülni Isten fiát, Jézust. A szeplőtelen fogantatás tehát nem azonos azzal, amidőn Mária szűzen fogant és szűzen szülte isteni fiát. Ezt a barokk ikonográfiai képtípust a spanyol Francisco Pacheco del Río 1649-ben megjelenő festészetelméleti könyvében rögzítette. Eszerint a Máriának tizenkét-tizenhárom évesnek kell lennie, és olyan szépnek, amilyen csak lehet. Lelkének szépsége összhangban van teste bájával. Öltözéke hófehér tunika és égszínkék köpeny. Szüzességének attribútumát, liliomot olykor rózsát (tövis nélkülit) tart kezében. A nap fénye megvilágítja őt, koronája csillagokból van. Lába alatt a holdnegyed. A Szeplőtelen Szűz a mennyei dicsőségben lebeg, tulajdonképpen az Apokalipszis asszonyának (Jelenések könyve 12.1.) attribútumaival van ellátva (lába alatt földgömbbel és kígyóval). Murillo bizonyára ismerte ezt a leírást, bár legtöbb képén a Szűz nem visel csillagkoronát. Ennek az akkor újszerű ikonográfiai megfogalmazásnak tükrében egyre több közösségi áhítatra hívó fogadalmi oszlopszobor és oltárkép készült a városokban és falvakban. A kor embere egyénileg is vágyott lelki üdvösségre, amihez ehhez hasonló, kis, házi oltárra helyezhető képek kerültek forgalomba. Felhők között Mária a világgömbön áll, lába alatt kígyó és holdsarló, jobbjában liliom, feje körül csillagkoszorús mirtusz. Jobbra fönt a Szentlélek galambja lebeg körformába foglalt háromszöggel, dicsfénnyel.
A képecske hinterglas technikával, tehát üvegfestéssel készült, A fordított üvegfestés (reverse glass, vagy a bajoroknál: hinterglas) a középkorban jelent meg először Európában, bizánci hatásra. Elsőként Itáliában majd később az egész kontinensen ismertté vált. Üveglap hátoldalára, általában enyves vagy tojásos, ritkábban olajos kötőanyagú fedőfestékkel, fordított sorrendben (a befejező vonásoktól a háttér, ill. alap felé haladva) készül.
Immaculata conceptio. 18. század közepe - Dobó István VármúzeumA múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.