Barna bőr cilinder kalaptartó, melynek belseje bársonnyal bélelt. Fedelét szíjjal rögzítették az alsó részhez, a végén lévő csaton "M. WÜRZL & SÖHNE" "WIEN" felirat olvasható. A tartó kulccsal zárható. Piros és sárga sávos dísz csík látható rajta.
Belsejében Cs. GY. monogram és heraldikában használt bárói korona. Belsejében látható még cégjelzés: "M. WÜRZL & SÖHNE", "K. K. PRIV. REISE-REQUISTEN FABRIK", "WIEN-CARLSBAD" felirattal.

Kalaptartó, cilindertartó - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Kos alakú edény. Sárga színű, melyen barna festés nyomai találhatóak. Az edény mára már letört beöntőnyílása a fej tetején, kiöntőnyílása pedig az állat szájánál volt. A kos hátrahajló szarvai alkotják a fület. Maga alá hajtott lábakkal ül egy láda alakú posztamensen, melyen jobbra haladó evezős hajó látható.
Az aquamaniléket víztárolásra használták. Leginkább fémből készültek, de ugyanígy megtalálhatók kerámiából készült darabok, bár ezek száma kevés, mivel törékenyebbek. Még a középkori keresztény liturgiában is használták őket kézmosásra.

aquamanile, római kor - Kuny Domokos Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Az Antik Gyűjtemény egyik legjelentősebb darabja a 16. és 18. század között kerülhetett, feltehetően Görögországból Velence egyik legtekintélyesebb családjának, a Grimani családnak a tulajdonába. Az egyik legrégebbi és legnagyobb velencei gyűjteményt az 1820-as évek végén az elszegényedett utódok kiárusították. Fejérváry Gábor, aki a 19. század legfontosabb antik művészeti magángyűjteményét hozta létre, unokaöccsével, Pulszky Ferenccel, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójával 1833-ban vásárolta meg egy milánói műkereskedőtől. Később Pulszky annyira ragaszkodott a darabhoz, hogy az 1868-ban Párizsban árverésre bocsátott gyűjteményéből ő maga vásárolta vissza a kancsót. Halála után került csak a Nemzeti Múzeum, onnan pedig a Szépművészeti Múzeum tulajdonába.
A görög bronzművesek lakomákon használt víztároló edényeket (hydria) és boroskancsókat (oinochoé) is készítettek. A Kr. e. 6. században sokszor még öntött edények testét később már lemezből kalapálták ki. Ez a technika lehetővé tette, hogy a mesterek, bár általánosan elterjedt díszítőmotívumokat alkalmaztak, egyedi darabokat készítsenek. A Grimani-kancsó, a görög bronzművességnek e remekműve, valószínűleg a Peloponnésoson, a korszak egyik jelentős bronzműves központjában, Korinthosban készült a klasszikus görög kultúra fénykorában, Kr. e. 450 körül. A mesterien formált edénytest és a díszítés harmónikus egysége kiemeli a darabot a korszakból ismert hasonló edények közül.
Az egyszerű, de finom mívű kancsó díszéül a bronzlemezből kikalapált testhez utólag rögzített öntött talpon és fülön elhelyezett motívumok szolgálnak. A talpon körbefutó nyelvminta-sor, a fül ívét követő gyöngysorszerű bordák és az azokat lezáró palmetta csupán kiegészítik az edény igazi ékességének szánt két keveréklény-figurát. Közülük is a fő hangsúlyt a kiöntő peremére ültetett hegyes fülű, szakállas lény kapta. A bor istenének, Dionysosnak a kíséretéhez tartozó Silénos mohón várja, hogy a boroskancsó tartalmába meríthesse a kezében tartott ivókürtöket. A vigasságot, vad mulatozást idéző alak mögött a háttérben – a fül alján – kiterjesztett szárnyú szirén jelenik meg. A ókori görögök szerint ezek a madártestű, női fejű lények várták az Alvilág kapujánál az oda belépőket, hogy csodálatos énekükkel enyhítsék a halál keserűségét. A homérosi történetben Odysseus, ha életben akar maradni, csak úgy hallgathatja meg csalogató és egyben halált hozó “mézes dalaikat”, hogy hajójának árbocához kötözteti magát. Az ókori görögök úgy képzelték, hogy a túlvilágon is lakomákban lesz részük, ezért gyakran helyezték halottaik mellé az ehhez szükséges edényeket is. Festett vázákon látható, hogy a gyászoló rokonok ételt-italt visznek a sírhoz elhunyt szeretteik számára. Az évezredek alatt teljes épségben fennmaradt Grimani-kancsó vélhetően készítése után nem sokkal kerülhetett egy sír mélyére, hogy elkísérje tulajdonosát Hádés birodalmába.
DÁGI MARIANNA szövege nyomán

A Grimani-kancsó, -450 - Szépművészeti Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Tárgyunk jelentősége abban rejlik, hogy rajta tizenhárom, aprólékosan kidolgozott, teljesen egyedi vonásokkal rendelkező férfiarckép látható, akik minden bizonnyal a korsó készültekor a Szentgáli Kaszinó Társulat vezetői, vagy legprominensebb, netán a korsó elkészítését támogató tagjai lehettek. A tárgy tehát unikális módon örökítette meg az utókor számára tizenhárom szentgáli férfi vonásait, ami nem csak ipar-, hanem család- és falutörténeti adalékkal is szolgál a számunkra.

boroskorsó, 1884 - Laczkó Dezső Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.