Az Antik Gyűjtemény egyik legjelentősebb darabja a 16. és 18. század között kerülhetett, feltehetően Görögországból Velence egyik legtekintélyesebb családjának, a Grimani családnak a tulajdonába. Az egyik legrégebbi és legnagyobb velencei gyűjteményt az 1820-as évek végén az elszegényedett utódok kiárusították. Fejérváry Gábor, aki a 19. század legfontosabb antik művészeti magángyűjteményét hozta létre, unokaöccsével, Pulszky Ferenccel, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójával 1833-ban vásárolta meg egy milánói műkereskedőtől. Később Pulszky annyira ragaszkodott a darabhoz, hogy az 1868-ban Párizsban árverésre bocsátott gyűjteményéből ő maga vásárolta vissza a kancsót. Halála után került csak a Nemzeti Múzeum, onnan pedig a Szépművészeti Múzeum tulajdonába.
A görög bronzművesek lakomákon használt víztároló edényeket (hydria) és boroskancsókat (oinochoé) is készítettek. A Kr. e. 6. században sokszor még öntött edények testét később már lemezből kalapálták ki. Ez a technika lehetővé tette, hogy a mesterek, bár általánosan elterjedt díszítőmotívumokat alkalmaztak, egyedi darabokat készítsenek. A Grimani-kancsó, a görög bronzművességnek e remekműve, valószínűleg a Peloponnésoson, a korszak egyik jelentős bronzműves központjában, Korinthosban készült a klasszikus görög kultúra fénykorában, Kr. e. 450 körül. A mesterien formált edénytest és a díszítés harmónikus egysége kiemeli a darabot a korszakból ismert hasonló edények közül.
Az egyszerű, de finom mívű kancsó díszéül a bronzlemezből kikalapált testhez utólag rögzített öntött talpon és fülön elhelyezett motívumok szolgálnak. A talpon körbefutó nyelvminta-sor, a fül ívét követő gyöngysorszerű bordák és az azokat lezáró palmetta csupán kiegészítik az edény igazi ékességének szánt két keveréklény-figurát. Közülük is a fő hangsúlyt a kiöntő peremére ültetett hegyes fülű, szakállas lény kapta. A bor istenének, Dionysosnak a kíséretéhez tartozó Silénos mohón várja, hogy a boroskancsó tartalmába meríthesse a kezében tartott ivókürtöket. A vigasságot, vad mulatozást idéző alak mögött a háttérben – a fül alján – kiterjesztett szárnyú szirén jelenik meg. A ókori görögök szerint ezek a madártestű, női fejű lények várták az Alvilág kapujánál az oda belépőket, hogy csodálatos énekükkel enyhítsék a halál keserűségét. A homérosi történetben Odysseus, ha életben akar maradni, csak úgy hallgathatja meg csalogató és egyben halált hozó “mézes dalaikat”, hogy hajójának árbocához kötözteti magát. Az ókori görögök úgy képzelték, hogy a túlvilágon is lakomákban lesz részük, ezért gyakran helyezték halottaik mellé az ehhez szükséges edényeket is. Festett vázákon látható, hogy a gyászoló rokonok ételt-italt visznek a sírhoz elhunyt szeretteik számára. Az évezredek alatt teljes épségben fennmaradt Grimani-kancsó vélhetően készítése után nem sokkal kerülhetett egy sír mélyére, hogy elkísérje tulajdonosát Hádés birodalmába.
DÁGI MARIANNA szövege nyomán

A Grimani-kancsó, -450 - Szépművészeti Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Tárgyunk jelentősége abban rejlik, hogy rajta tizenhárom, aprólékosan kidolgozott, teljesen egyedi vonásokkal rendelkező férfiarckép látható, akik minden bizonnyal a korsó készültekor a Szentgáli Kaszinó Társulat vezetői, vagy legprominensebb, netán a korsó elkészítését támogató tagjai lehettek. A tárgy tehát unikális módon örökítette meg az utókor számára tizenhárom szentgáli férfi vonásait, ami nem csak ipar-, hanem család- és falutörténeti adalékkal is szolgál a számunkra.

boroskorsó, 1884 - Laczkó Dezső Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Vilt Tibor a második világháború után induló, programjában különböző művészeti irányokat (kubizmus, fauvizmus, konstruktivizmus, szürrealizmus, absztrakció) képviselő művészcsoport, az Európai Iskola tagja volt. Művészetével az európai avantgárd szobrászati irányzatokhoz kapcsolódott, ugyanakkor művei a magyar társadalmi kérdésekre is reflektálnak. Analizáló gondolkodásának célja a dolgok belső lényegének láttatására való törekvés volt.
Az 1954-ben készült Nő virággal című bronz kisplasztika formavilága expresszív. A groteszk, bábszerű, szinte csontjáig lecsupaszított, kicsavart pózban megformázott nőalak organikusan olvad össze a kezében tartott virággal, így a szobor abszurd, tragikus jellege játékossággal, iróniával társul.

Nő virággal, 1954 -  BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

A szobor a bor, a mámor, a szőlőtermesztés ókori görög istenét, Dionüszoszt ábrázolja. A gyermek kezében thürszoszt tart, melyet gyakran Dionüszosznak és követőinek, a menádoknak (bacchánsnőknek) az attribútumaként használtak.
A fenyőtobozban végződő, szőlőindával futtatott bot a bőséget, a termékenységet és a mámort jelképezte. A kis barokk szobor Anton Maria Maragliano genovai szobrász munkáival rokon. Festése és aranyozása rendkívül gondos, számos festékréteg egymásra építése során alakították ki a színes felületek különleges hatását.
A látványos megjelenítést tovább fokozza, hogy a puttó szeme üvegből készült.

Gyermek Dionysos thyrsossal, 17 század vége, 18. század eleje - Szépművészeti Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.