Az itt látható tárgy a "Vörösrák" vendéglő cégére volt. A vendéglátó cégérek közül legendás volt a Vörösrák. A vendéglő épülete Csaba és Mindszent között, a 19. század elején még az országút mentén, a szántóföldön fogadta vendégeit. A szó hagyományos értelmében csárdának számított. Utolsó érdemi híradás a működő vendéglőről és korcsmáról 1922-ben jelent meg. Ekkor eladta Putnokon lakó tulajdonosa, Grósz Simon, s az épületről levett cégér tőle került múzeumi gyűjteménybe.
Egy-egy mesterség, vagy műhely figyelemfelkeltő megjelölésére gyakorta használtak jelképes tárgyakat, cégéreket. Legtöbbször a mesterségre utaló készítmény kicsinyített mása volt ez, mint például a perecforma a péknek, a kocsikerék a kerékgyártónak, vagy tányér a borbélynak. Gyakran előfordult, hogy a cégérről nevezték el az adott épületet. Ilyen volt Miskolcon a Korona szálloda, a Kispipa, a Bárányka, vagy éppen a Vörösrák vendéglő. Az üzletek, vagy vendéglátóhelyek homlokzatára függesztett cégérek részben „kikoptak", részben - mert 1922től reklámdíjat kellett értük fizetni - maguktól lekerültek. Nagyobb részük megsemmisült, néhányukat a múzeum gyűjteményei őrzik. Helyüket a bolti cégtáblák, gyári terméktáblák váltották fel.

Cégér, 19. század - Herman Ottó Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Az órás mesterség Magyarországon a 17. század elején kezdett elterjedni német mesteremberek bevándorlásával. Kezdetben csak a módosabb háztartásokban jelent meg, a parasztságnál csak a 18. században kezd tért hódítani.
Az óráknak rengeteg fajtája fejlődött ki, a jelen műtárgy a faliórák csoportjába tartozik. Működési elvét tekintve súlymeghajtású. Az óraszerkezet sárgarézből, a ház és a számlap fából készült. A számlapon a díszes virágornamentika és a vallási, vagy világi jelenetek ábrázolása a jellemző. A mi esetünkben a számlapot a Mariazell-i Madonna díszíti, kis Jézussal a kezében.

óra, 1724 - Néprajzi Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

„Schwarzwaldi” falióra, festett zománc számlappal, porcelán kerettel, ingával és súllyal. Rajta korona, magyar címer és "Éljen" felirat. 19. század második fele.
A 19. században az egyedileg kovácsolt vasórát kiszorította a schwarzwaldi tömegóra, fokozatosan általánossá vált a sárgaréz szerkezet, de az óraház továbbra is a fa maradt. Az újabb schwarzwaldi órák számlapja a vasóráénak megfelelő formájú volt, eleinte felragasztott és színezett metszet került rá, majd a 18. század végétől meginduló, önálló óralapgyártó ipar kialakította a jellegzetes, kréta alapozású, fehér alapon virágosan festett, lakkozott óralapot. A 19. sz. második felében tűntek fel a porcelán és a bekeretezett, domborított fémlemez számlapok.
Az órához tartozó vas súlyokat az árusok az eladás helyén készítették, eleinte kovácsolva, majd hozott forma segítségével öntve. 19. század második fele

óra - Savaria Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Mesterjegy: "Franz Pösell in Steinamanger". Feketére pácolt, faragott, ara­nyozott léckeretekkel díszített szekrényóra.
Szombathelyen ké­szült az 1760-as években. Az ajtó feletti csegelyekben szokatlan módon vaskos díszeket helyez­tek el a házon kívülre, ezek igénytelen faragással megoldott utólagos pótlások. Az óraház tetejére erősített pálcafogantyú is idegen megoldás, amely nem is felel meg funkciójának, egyértelmű, hogy mindössze díszítő pótlásról van szó itt is. A tok öntött réz lábai hiányoznak. Az óraszerkezet hiányos. Eredetileg negyedütős, ismétlés és ütés letiltókkal is rendelkezett. Az óra teljes réz előlapú, számlapján római és arab számokat láthatunk. 18. század harmadik negyede

óra - Savaria Múzeum
A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.