Kokárda „1848” felirattal.
A 19. század második felében készült két szalagsoros kokárda háromágú pántlikával. Színei fordítottak belülről zöld-fehér-piros-piros-fehér-zöld sorrendben váltakoznak. Közepén gyöngyhímzéssel készített 1848 felirat.
A gyűjteménybe egy bőrtárcában került be, melyen szintén gyöngyhímzéssel készült kutyás minta látható. A műtárgy Kunszentmiklósról származik, egykor Sinkovits Mihály tulajdonában volt.
Valószínűsíthető, hogy a forradalom és szabadságharc emlékére, az azt követő évtizedekben készült női kézimunka.

Gyapjúfonálból horgolt karszalag, rajta bőr alátétes sárgarézlemez fém szám.
A nemzetőrség használta 1848-1849-ben. Alkotója ismeretlen.
A nemzeti színek használata jellemzője volt a forradalom és szabadságharc korszakának. A karszalagon alkalmazott bőr alátétes fém szám viszont teljesen egyedi darabbá teszi. Ugyanilyenről máshol nem tudunk. Ábrázolásról sem ismert ugyanilyen.
A karszalag a múzeum Iparművészeti Gyűjteményét gazdagítja.

A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

"járjunk szebb ruhában; vásároljunk készruhát!" propagandaplakát. Jelzés nélkül. Jobbra fent a Mahir akkori logója. A villamosplakáton munkába igyekvő férfiak gyűrűjében iskolás gyermekét vezető, csinos egybeszabott ruhában siető nő látható.
A reklám mindkét nemnek szól, de a hölgy piros ruhája a kép középrészén odavonzza a szemet. A hatvanas évek reklámjain a nők ruházata nőiesebb és változatosabb képet mutat, mint az előző időszakban. Már nem a munkásruhás vagy fejkendős nő az ideál, hanem a konfekcióruhába öltözött városi nő. Ezeken a reklámokon a nők csinosan, rendezett frizurával jelennek meg – természetesen a „szocialista jó ízlés” határain belül. "Vásároljon készruhát!" – olvasható a propagandareklámon a hazai textilipar dicsőségére. "Legyen mindig jól öltözött" – hirdette a Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat.

A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.

Nagyatádon 1906-ban, a község megrendelésére egy budapesti kútfúró mester a főtéren mélyfúrást végzett azzal a céllal, hogy az itt lakók jó ivóvizet nyerjenek. A fúrás eredményeként 403 méter mélységből 30,5 ºC fokos hévíz tört fel földgáz kíséretében.
A századfordulón Magyarországon (sőt, az Osztrák-Magyar Monarchiában) virágzott a fürdőkultúra, és Nagyatád akkori vezetői, polgárai is meglátták a lehetőséget a feltörő hévízben: még abban az évben megalapították a Nagyatádi Ártézi Fürdő Részvénytársaságot, és egy év múlva már állt a neoromán stílusú, tornyos fürdőépület a kisváros közepén. A terveket Pazár István, az Országos Vízépítési Igazgatóság mérnöke készítette, a kivitelezés egy helyi építészcsalád, a Kun és Trattner cég munkája volt.
A fürdő 1907. július 20-án nyitotta meg kapuit, és 1910-ben gyógyfürdő minősítést kapott. Ez adta az apropóját annak, hogy a Széchenyi tér már megkezdett parkosítását nagyobb területre kiterjesszék (a heti piac rovására), s az egész teret „egy egyetemes és szép nyilvános kertté” alakítsák át. 1911 augusztusában a népfürdő is elkészült. Ennek medencéjét (mely ma is megvan) és közönségét ábrázolja a képeslap, amely a korabeli vidéki fürdőkultúra hangulatát is nagyszerűen visszaadja.
A fürdőt a nők és a férfiak csak felváltva használhatták, óránkénti váltásban (a képen az egyetlen férfi a fürdőmester), s a nők fürdőruhája még az egész testet elfedte. Jellemző a korra az is, hogy az alábbi szövegű figyelmeztető táblát kellett – jól láthatóan – a korlátra erősíteni: „Vízbe köpni tilos!”

A múzeumról bővebben a MuseuMap oldalán olvashat.