Fabulon kéz és testápoló, márkaplakát. Jelezés nélkül. Balra fent a Mahir akkori logója. Sárga alapon félmeztelen, világos alsóneműben ülő nő háta látszik. Középtájt a Fabulon márkanév, alatt a termék típusa "kéz és testápoló" olvasható.
Nagyatádon 1909-ben adták át a dohánybeváltó üzemet, amelynek léte, működése a község fejlődésére nézve nagy előrelépést jelentett. (Dél-Somogyban az első dohánybeváltó Szulokban létesült, mert ott termesztették a nagy levelű, sötétbarna, vastagon erezett Szuloki fajtát.)
A török időkben elpusztult monostorok, templomok oklevelei is nyomtalanul eltűntek, a pergamen és a viaszpecsét is elégett vagy a földben megsemmisült. Szerencsésebb helyzetben vannak a fémből, pl. ólomból készült pecsétek, bullák.
A jeruzsálemi kereszt, vagy ötöskereszt Jézus öt szent sebének emlékezetére kialakított keresztforma: a Szent Sír Lovagrend jelvénye.
Európában több keresztény templomban őriznek üvegkoporsóba helyezett, feldíszített, el nem bomló, ereklyeként tisztelt, romlatlan testeket vagy testrészeket. A több száz éve meghalt, szent cselekedetekről is ismert emberek földi maradványai a mai napig ámulatba ejtik a hívőket és milliónyian zarándokolnak el hozzájuk, hiszen különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, tisztelik őket és hisznek gyógyító erejükben.
Mikszáth Kálmán arany óralánca.
Félköríves fogójú csontfésű, vasszegecsekkel.
Coix lacryma-jobi magvakból készült guarani nyaklánc, egy rágcsáló állkapoccsal.
Az 1491-ben elkészült lübecki Passió-oltárnak, Memling utolsó monumentális művének redukált változata ez a triptychon, balról a Keresztvitel, középen a Kálvária, jobbról Krisztus feltámadása, a szárnyak külső oldalán az Angyali Üdvözlet ábrázolásával.
Ébenfa architektúra, tört félköríves oromzatába illesztve volutás keretelésű, tympanonos koronázó résszel, virágos, leveles, zománcozott arany veretekkel. A heliotrop, illetve jáspis oszlopos előreugró középrészben, félköríves fülkében és a predella három négyszög alakú fülkéjében női szentek ereklyéi vörös selyem alapra gyöngydíszítéssel felvarrva. A szélső mezők párkányokkal tagolt három szintjén és az oromzaton kalcedon és achát oszlopok hordozta fülkékben ronde bosse zománcos arany figurák. A középső fülkében férfi szentek ereklyéi, körülötte a tizenkét apostol ronde bosse zománcos figurája. Jobbról lefelé haladva: az idősebb Jakab és Szent Pál, Mátyás(?) és Péter, Tamás és Fülöp, Bertalan(?) és András, Júdás Tádé és Simon, János és Máté. Az oromzat kettős fülkéjében a holdsarlón álló, koronás Szűz, mint a Mennyek királynője, mellette a keresztes glóbuszt tartó, Megváltó győzedelmes alakja.
A "Bűnbánó Magdolna" ikonográfiai típusa, a szép, bűnös életű fiatal nő vezeklése közismert festői téma. Itt azonban a "sirató" szerepében jelenik meg Mária Magdolna, és a bánkódó Evangélista Szent Jánossal (Budapest, Szépművészeti Múzeum) együtt eredetileg egy Passió-oltárhoz vagy Pieta-ábrázoláshoz tartozhatott. A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.
MNM OMMIK
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
ommik@mnm.hu
museumap@mnm.hu