Az ereklyetisztelet a szentek tiszteletének megnyilvánulása. Ez az ereklyetartó gyufásdoboz méretű kultusztárgy, amit oltalmazó, segítő erejébe vetett hittel tulajdonosa a nyakában viselt.
Agyagkerék (-2800 - -800) Magyarországról. A bronzkori kereket Kovács Attila gyűjtötte Vámoserdőn.
A keretgázálarc a polgári védelmi szakszolgálatok, az üzemi önvédelmi szervezetek és az üzemi dolgozók részére rendszeresített légzésvédő eszköz volt az 1960-70-es években.
Bélapátfalván és környékén több asztalkészítéssel foglalkozó specialista is dolgozott. Egy intarziás szép példány Bélapátfalváról került a gyűjteménybe.
Rippl Jánosné gálosfai földműves asszony készítette a mamuszt 1971 szeptemberében. A gyermekei ilyenben jártak az 1930-as években. Tutyit hordtak a felnőttek is, jellemzően a sváb lakosság kedvelte, még a gyűjtés idején is alkalomadtán felvették páran.
A Tegetthoff-gőzössel 1872 júniusában indult útjára az az osztrák-magyar expedíció, amely az északkeleti átjáró felkutatását és az Északi-sark elérését tűzte ki eredeti célul. Az expedícó két év múlva 1874. szeptember 25-én érkezett vissza, ami végül a Ferenc József-föld, többek között a Budapest-fok felfedezésével zárult.
Ívelt fa talapzaton álló, tömör fából készült játékló, bőr bevonattal. Nyakán sörény, fején bőrkantár, hátán textil nyeregtakaró, fölötte bőr nyereg. A hintaló deszkáján az alábbi írás olvasható: „Debrecenből, a Kántor Játékkereskedésből való, Géza a neve. 
A középkor hajnalán, amikor különböző eredetű és kultúrájú népek váltották egymást a Kárpát-medencében, az írott források elsősorban a férfiak világáról, a háborúskodásokról emlékeznek meg, a nők csaknem teljesen láthatatlanok maradnak. Régészetileg azonban sokszor éppen a nők sírjai azok, amelyek látványosabbak, gazdagabbak és színesebbek, mint a férfiak temetkezései. Ezek a nők – akik között voltak szentek, királynők, előkelő családok asszonyai és lányai, rabságba hurcoltak, házasságukkal szövetségeket megpecsételők, és persze gyerekeik boldogulásáért küzdő intrikus anyák is – jelentős szerepet játszottak Európa átformálásában.
A régészeti ásatásokon napvilágot látott tárgyak segítségével bemutathatóvá válik nemcsak a korabeli nők viselete, valamint használati tárgyaik, hanem a közösségükben betöltött kiemelkedő szerepük is. Nemesfém ékszereik, nagy gonddal megmunkált eszközeik arról tanúskodnak, hogy a „gyengébbik nem” presztízs tárgyai nem maradnak el a férfiak méltóságot jelző tárgyaitól.
Lépj be és ismerkedj meg velük, a történelem többnyire láthatatlan szereplőivel, akik tárgyaikon keresztül mesélik el történetüket! Válassz témát, és légy részese a kora középkorban élt nők – sokszor nem mindennapi – életének!
A palóc női viselet híresen gazdag és cifra, sokszor fényűző volt. A viselet a 19. század végén kezdett el színesedni, amikorra a földszerzés lehetőségei beszűkültek, s ennek megfelelően a vagyon befektetése érdekében egyre több és gazdagon díszített, drága ruhát vásároltak. Ez a korszak Palócföldön a paraszti viselet virágkora.
A sokszoknyás viselet parasztosabb és polgárosultabb formában is megjelent, nagy változatosságot mutatott, még akár egy viseletcsoporthoz tartozó néhány falu esetében is. A hagyományos, élő viselettel bíró közösségekben az öltözetek sokféle információt hordoztak, árnyalt módon kifejezték a viselője társadalmi helyzetét, életkorát és az alkalmat, amelyen hordta. Meghatározó jelentése volt a ruha színének és az anyag minőségének egyaránt. Az egyszerű hétköznapi ruha pár alsószoknyából, egy felsőszoknyából, ingvállból, mellényből és egy puha főkötőből vagy kikötött kendőből állt. Az alsószoknya alatt pendelyt hordtak.
A női fejviselet változatosságát legjobban a főkötők reprezentálják. A főkötő csak az asszonyoknak járt ki, a férjezett állapotot kifejező öltözetdarab.
A felsőtest alsóruházata az ing volt, ami készülhetett hosszú bő vagy hosszú szűk ujjal.
Az ing fölött pruszlikot viseltek. E fölé került a keresztbe kötve hordott vállkendő. A női felső hosszú ujjú változata a vizitke.
A jómódú asszonyok a téli ünnepi sokszoknyás, vállkendős, csizmás viseletéhez kék posztóból varrott, báránybőr béléses rókaprém mentét hordtak, amelyet a 19. század második felében losonci szabóknál, szűcsöknél készíttettek el.
A szegényebb családok leányai hímzett, irharátétes ködmönt, mellyesbundát, cucajt hordtak, amit a balassagyarmati, pásztói vagy szécsényi szűcsöknél rendeltek meg.
Később felváltották ezeket a változatos szabású, atlaszselyemből, bársonyból vagy posztóból varrott kabátfélék.
A sok alsószoknya felett viselték a felsőszoknyát, ami ünnepre bársonyból, plüssből, selyemből készült, s lehetett egészen rövid, mint a bujáki, vagy hosszúra szabott, mint Őrhalomban volt szokás.
A szoknya fölött kötényt hordtak, aminek gyakorlati funkciója volt, munka közben védett a szennyeződés ellen. De elmaradhatatlan kelléke volt a paraszti ünneplő öltözetnek is.
Jellegzetes lábbeli a csizma. A nők roggyasztott szárú puha ünneplős csizmáját juhbőrből varrták. A hímzéssel is díszített piros csizmát különösen a rimóci viseletcsoportban kedvelték. Ünnepi öltözethez nyáron is felvették a csizmát, de nagy becsben tartották és kímélték annyira, hogy még télen is inkább kézben vitték a templomajtóig, nehogy bepiszkolódjon, elkopjon.
Az első magyar rádióadás 1925. december 1-én kezdett sugározni, ennek ellenére a rádiókészülék tömeges megjelenése jóval később, a II. világháború után kezdődött, amikor sor kerülhetett minden település villannyal való ellátására. Az áram bevezetése után fokozatosan terjedt használata.
Magyar gyártmányú egyszerű kézi tűzoltóeszköz az 1940-es évek második feléből.
A suba 11 db, trapéz formájúra szabott, hosszanti oldaluknál összevarrt, rövid szőrű birkabőrből félkörben összeállított palástból áll. A vállai és gallérja pedig a 12. bőrből lett kialakítva. A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.
MNM OMMIK
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
ommik@mnm.hu
museumap@mnm.hu