.

János Zsigmond 1565-ös tízszeres arany tábori dukátjának előlapja a fejedelem címerével

.

Vallás és szabadság

Erdély első fejedelmét, Szapolyai János magyar király és Jagelló Izabella (lengyel király lánya) fiát már csecsemőkorában megválasztották magyar királynak, de nem koronázták meg. Buda elfoglalása után megkapta a török szultántól Erdély területét, amelynek rendjei szintén elismerték uralkodójuknak. Kiskorúsága idején anyja és egy kormányzótanács igazgatta a területet.
A tanács vezetője, Fráter György azonban félreállította Izabellát, és megkísérelte egyesíteni Erdélyt a Habsburg uralom alatt álló magyar területekkel. Próbálkozásai miatt Izabellának és fiának el kellett hagynia Erdélyt, a terület pedig Habsburg–török vetélkedés színterévé vált. 1556-ban török kézre került az ország, így ismét Izabella irányította Erdélyt a szultáni akaratnak megfelelően, halála után pedig János Zsigmond lett a terület ura. Uralkodásának kezdetén szembe kellett néznie a székely lázadással, várháborúkat vívott a Habsburgokkal. Bár vereséget szenvedett ezekben a harcokban, Erdély különállása mindvégig megmaradt. 1570-ben a magyar királyi címről való lemondásával felvette a fejedelmi címet, ezzel együtt pedig megalakult az önálló Erdélyi Fejedelemség.
János Zsigmond uralkodása idején, az 1568-as tordai országgyűlésen az erdélyi diéta elfogadta a protestáns felekezetek egyenjogúságát, és kimondta a vallásszabadság elvét. Ezzel kiteljesedett a reformáció Erdélyben, és kialakult „négy elfogadott vallás” (katolikus, református, evangélikus, unitárius) rendszere. A (vallási) türelemben a fejedelem élen járt, életrajzírói szerint órákon át képes volt hallgatni a hitvitákat, sőt élete során maga is valamennyi felekezet tagja volt.
Debrecen életében is nyomott hagyott, az általa kibocsátott oklevelek tanúskodnak arról, hogy tiszteletben tartotta a mezőváros korábbi kedvezményeit, sőt egyes rendelkezéseivel hozzájárult a település sajátos fejlődéséhez: elrendelte a nemesek adófizetését, megengedte a felettük való bíráskodást, valamint megerősítette a városi tanács bírósági jogkörét.

.

Báthory István lengyel király és erdélyi fejdelem az erdélyi Nagybányán vert ezüst tallérja 1586-ból

.

Erdély első aranykora

A Báthory/Báthori család katolikus somlyai ágából származott. Hasonló nevű édesapja erdélyi vajda volt Szapolyai János király idején. Korán elvesztette szüleit, neveltetéséről, külföldi tanulmányairól, akárcsak a testvéreiről, a család barátai, mint például Várdai Pál esztergomi érsek gondoskodtak. Báthory István hazatérte után a várháborúk hőseként, János Zsigmond hadvezéreként és diplomatájaként nagy hírnevet szerzett magának. Emellett a fejedelemség leghatalmasabb földbirtokosa volt.

János Zsigmond halála után a speyeri szerződés értelmében Erdélynek Habsburg uralom alá kellett volna kerülnie, ám 1571-ben az erdélyi országgyűlés megválasztotta Báthory Istvánt fejedelemmé. Többször legyőzte ellenfelét, a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspárt, így hosszú időre meghiúsult a Habsburgok Erdély átvételére irányuló törekvése.

1576-ban a lengyel rendek királyukká választották Habsburg Miksa ellenében. A lengyel trónon is magyarnak vallotta magát, számos erdélyit, köztük székelyeket is, akik oldalán harcoltak vagy szolgálatában állottak, nagyúri módon jutalmazott meg; birtokkal, címmel, szabadságjogokkal ruházta fel őket. Koronázása után az erdélyi rendek testvérét, Kristófot megválasztották erdélyi vajdává, azonban az Erdély feletti fennhatóságát mindvégig megőrizte, és a Krakkóban székelő erdélyi kancellária által továbbra is döntő befolyást gyakorolt. Uralkodása iránymutatóvá vált a későbbi fejedelmek számára: törekedett a fejedelmi központosításra, felismerte Erdély különleges helyzetét, amellyel kijelölte a Habsburgok és törökök közötti lavírozó politikát. Gazdasági intézkedéseinek köszönhetően uralma alatt élte át Erdély első aranykorát.

A fejedelem a reneszánsz műveltség bűvöletében élt, amelyet igyekezett meghonosítani udvarában: bőkezű mecénása volt az irodalomnak, a történetírásnak, a művészeteknek és az egyháznak. A vallási szabadságot tiszteletben tartotta, viszont a katolikusok tekintélyét igyekezett növelni, ezért engedélyezte a jezsuiták megtelepedését Erdélyben, s kollégium alapítását Kolozsváron.

.

Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1589-ben vert ezüst tallérja

.

Biztonság és nyugtalanság

A somlyói Báthori Kristóf vajda fiát még gyerekkorában, 1581-ben fejedelemmé választotta meg a kolozsvári országgyűlés, de a tényleges uralmat csak 1588-ban vette át. Neveltetésére nagy figyelmet fordítottak, humanista, reneszánsz műveltségre tett szert, de erőteljes jezsuita szellemben nőtt fel.

Életrajzírói szerint jelleme – miként uralma - szélsőséges és csapongó volt. Uralkodása alatt Erdély válságos időszakot élt át, az ország ismét belesodródott a Habsburg–török viszályba, az ún. tizenöt éves háborúba, s hadszíntérré vált. A tényleges fejedelmi hatalomért cserébe el kellett űznie a jezsuitákat, de a közvetlen környezetében lévőket, akik fő tanácsadói voltak anyai nagybátyja, Bocskai István mellett, megtarthatta.

Tanácsadói mellett unokatestvéreivel való feszült viszonya határozták meg politikáját. Báthory Boldizsár és András ugyanis ellenezték a jezsuiták hatalmát, és a törökökkel való békés viszony fenntartását szorgalmazták. Feszült pillanatokban négyszer mondott le a fejedelmi trónról unokatestvérei javára.

Zsigmond a tizenöt éves háború idején a Habsburgok oldalán avatkozott be, tanácsadói nyomására. 1595-ben szövetséget kötött Rudolf császárral, cserébe birodalmi hercegi címet és Habsburg-feleséget kapott. A házasság azonban érvénytelenné vált a nászéjszaka sikertelensége miatt. A fejedelem kivette szerepét a harcokban, szövetséget kötött a közszékelyekkel és a havasalföldi vajdával. A sikerek nem tartottak sokáig, a fejedelem többször meggondolta magát a harcokat és szövetségeseit illetően, amely hatással volt Erdély életére és fejlődésére is. 1602-ben végleg lemondott és távozott Erdélyből, Csehországban élt haláláig.

Debrecen életében az első Báthoryak fejedelemsége egyaránt jelentett biztonságot és nyugtalanságot. István megerősítette a korábbi kiváltságokat, Kristóf pedig az egykori szerzetesi kolostort szegényházzá alakíttatta át, s a városnak adományozta. Bár Zsigmond is megadta a korábbi kedvezményeket, a tizenöt éves háború felforgatta a település életét. Ez időben ugyanis háromfelé kellett figyelnie, adóznia és kémkednie, utóbbi felett valamennyi hatalom uralkodója szemet hunyt.

.

Székely Mózes erdélyi fejedelem tízszeres arany dukátjának ezüstre vitt verete 1603-ból

.

Az Úr az én oltalmazóm

Erdély egyetlen székely származású fejedelme a Báthoryaknak, valamint Mihály havasalföldi vajdának volt a fővezére. Életrajzírói szerint az alábbi nevezetes tettével vívta ki Báthory István elismerését, s a testőri parancsnoki kinevezést: „Radnótnál a Maroson, kardját szájába fogva átúszott, és az ellenséges tábor [Bekes Gábor hadainak] egy emberét személyes viadalban levágta”. 

A fejedelem Lengyelországba is magával vitte, részt vett a livóniai hadjáratban, harcolt Oroszország ellen. A harcok végeztével visszatért Erdélybe, szolgálataiért cserébe birtokot kapott, amely után felvette a siménfalvi előnevet. Egy ideig felhagyott a katonai pályával, az udvarszékhelyi Sófalván lévő sókamara ispánjaként ténykedett.

Hamarosan ismét katonaként szolgált, Báthory Zsigmondot segítette hadjárataiban, amelynek köszönhetően tovább nőtt hírneve és vagyona, már az ország főrendjei közé tartozott. Fővezérként ugyancsak segítette Báthory Andrást és Mihály havasalföldi vajdát harcaikban.

1601-ben megelégelve a császári csapatok kegyetlenségeit és fosztogatásait, szembefordult a vajda és Basta generális uralmával, a császárellenes párt élére állott. Kitűnő, vakmerő parancsnokként mindenütt ott volt, ahol az erdélyi seregek küzdöttek. Fő céljának a Habsburgok erdélyi uralmának visszaszorítását tekintette. Vereségei után fordult a törökökhöz, segítségükkel tört be Erdélybe 1603 elején. Elfoglalta Gyulafehérvárt és felvette a fejedelmi címet. Bár az országgyűlés hűtlenségben elmarasztalta, a szultán pasáinak indítványára megküldte neki a fejedelmi jelvényeket, és ahdnáméjával (szerződéslevelével) még a tél folyamán Erdély urává tette.

Elsőként fogadott el ilyen kinevezést a rendek választása nélkül. Rövid idő alatt felszabadította Erdély nagy részét, így Kolozsvárt is. E sikerek közepette verette a kolozsvári pénzverdében a 10 forintos aranypénzt, amellyel a gazdaságot kívánta rendbe tenni, illetve rendezni a katonák zsoldját. Győzelmeit nem sokáig élvezhette, Radul (Radu Serban) új havasalföldi vajda ellen harcolva elesett a Brassó melletti csatában.

.

Bocskai István erdélyi fejedelem tízszeres arany dukátjának remek példánya 1605-ből

.

Istenért és hazáért

Báthory Zsigmond nagybátyja erős egyéniség, kiváló politikus, nagyszerű hadvezér volt. Édesapjának köszönhetően gyerek- és ifjúkora nagy részét Habsburg-udvaroknál töltötte Bécsben és Prágában, a korabeli udvari magyar nemesség szellemében nevelkedett.

1576-ban tért vissza Erdélybe, testvére házassága révén került kapcsolatba a Báthoryakkal. Tagja volt a Báthory Zsigmond kiskorúsága idején kinevezett tanácsadói testületnek, de igazán nagy befolyásra annak nagykorúsítása után tett szert. Jelentős szerepe volt abban, hogy az ifjú fejedelem szövetséget kötött a Habsburgokkal a törökök ellenében. Várad kinevezett főkapitányaként Erdély legfőbb katonai parancsnoka lett, kivette a részét a tizenöt éves háború harcaiból, belső felkelések leveréséből, s mindvégig kitartott unokaöccse mellett. 
Idővel a császári csapatok kegyetlenkedései és Basta rémuralma megingatták Habgsburg-párti politikájában. Tiltakozása miatt a császári udvar perbe fogta, majd fogságban tartotta Prágában. Visszatérte után az ellene folyó áskálódások miatt és a bujdosó erdélyi magyarok kérésére 1604 őszén elindította a Habsburgok elleni szabadságharcot, amelyhez megnyerte a hajdúk és a jobbágyok segítségét is, később egyre többen csatlakoztak hozzá.

Sikerei hatására a medgyesi országgyűlés 1605 februárjában erdélyi fejedelemmé, majd a szerencsi országgyűlés 1605 áprilisában Magyarország fejedelmévé választotta. Bár a törökök mindvégig támogatták a felkelést, Bocskai nem tett engedményeket a Portának. 1606 nyarán békét kötött a Habsburgokkal, amely ismét biztosította Erdély függetlenségét, valamint növelte területét a hét tiszai vármegyével (Partium) élete végéig szólóan. A tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki béke szintén szentesítette a helyzetet. Bocskai 1606-ban halt meg, végakaratában az ország egységének helyreállítását tűzte ki minden uralkodó elé.

Bocskait a hajdúk letelepítése miatt is számon tartják; 1605 végén több mint kilencezer hajdúnak adott földet és kollektív kiváltságot, amelynek köszönhetően létrejött a mai Hajdúság településeinek nagy része. Debrecen korábbi kiváltságait tiszteletben tartotta, az erdélyi fejedelmek közül elsőként járult hozzá a Református Kollégium gyarapodásához.