A 2. világháború pusztításai hatására Budapest félhomályba borult. A következő évek takarékosság jegyében visszafogott, politikai szempontú díszkivilágítása után az 1970-es években jött el a tudatos, esztétikai szempontú látványépítés korszaka a szaporodó ostornyelekről sugárzó fénycsövekkel megvilágított városban. Budapest éjszakai arcán markáns, új vonások jelentek meg, de ezek megörökítésében majd a színes fényképezés nagymértékű elterjedése, s a digitális technika uralkodóvá válása hoz jelentős változást.

Kilátás a Halászbástyától, 1938, Vadas Ernő felvétele

A Tudományos Gyűjtemény 1810. első száma arról tudósított, hogy Tehel Lajos, budai orvos, „a Nemzeti Museum érdemes tagja csinált levegő (Gas) által próbát tett az útszáknak éjjeli megvilágosítására; nagy szerencsével.” A természettár őre 1816. június 15-én helyezte üzembe az ország első gázlámpáját a múzeum akkori hajlékának falán. Az olajlámpákkal gyéren megvilágított városban 1856-ban gyúltak fel az első közvilágítási gázlámpák, majd 1909-ben megkezdődött az utcai villamos világítás kiépítése.

Képünk a Nemzeti Múzeum kivilágított oszlopcsarnokát mutatja az 1926-os átalakítás után, s megjelent egy, a Magyar Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete által kiadott, az épületet bemutató albumban 1927-ben. A kötet felvételei az építész, Lechner Jenő útmutatása szerint készültek.

Az első éjszakai felvételek az 1890-es években készültek. A piktorialista fényképészek ráéreztek az alkonyatkor felvett és a holdfényképekvizuális és szimbolikus lehetőségeire, de a hosszú expozíciós idő, s általában a technikai nehézségek nagy visszatartó erőt jelentettek.Már az 1860-as évektől bevett dolog volt a nappali fényképek éjszakaivá varázslása a növekvő idegenforgalom számára, s ez a gyakorlat tartott még az 1900-as évek elején is. A Hold megjelenítése különös gondot okozott, s még sokáig a negatív manipulálásával, fekete korong odaragasztásával, vagy az emulzió kikaparásával került a képre.

Képes levelezőlapok az 1900-as és az 1930-as évekből

A legkorábbi ismert budapesti éjszakai felvételt az 1902-ben alakult első utazási iroda által rendezett Duna-ünnepről készítette a magyar fotóriporteri szakma egyik úttörője, Jelfy Gyula.

A villamos világítással kivilágított Várhegy, a színes lampionokkal díszített hajók, a fényes Duna-part és hidak sok ezer látogatót csalogattak a fővárosba 1913. május 13-án.

A természet szépségeihez képest a városi környezet jelentéktelennek tűnt festőiség szempontjából a 20. század elejének fényképészei számára. Az éjszakai Budapest művészi oldala legkorábban a Tabán gázlámpafényes romantikájában teljesedett ki. A pusztulásra ítélt városrészről Balogh Rudolf mutatott be nagy elismerést aratott fényképeket az 1900-as évtized végének kiállításain.

Kísérletezett itt az éjszakai fényképezéssel a később André Kertész néven világhírűvé vált Kertész Andor is. Egyik képe nem véletlenül került Az Érdekes Ujság címlapjára. Öccse hosszú perceket töltött mozdulatlanul a felvétel érdekében, így a kép líraisága mellett a sötét alak miatt igazi ritkaságnak számított az embereket nélkülöző, villanófény nélküli éjszakai fényképek között.

Tabáni éjjel, 1930 körül, ismeretlen fényképező felvétele

Tabáni este, 1914. André Kertész (Az Érdekes Ujság címlapja, 1925.)

A tónusgazdag képen az éjszakai fényképezés kedves, szakkönyvek által ajánlott témái jelennek meg: a gazdag fényviszonyokat biztosító hó és az előtérben emelkedő, karakteres rajzú objektum, egy templom. A Tabán múltját őrző, kecses vonalú épület előtt a lebontott házak helyén 1935-ben rendkívüli földrajzi adottságokkal rendelkező parkot alakítottak ki, ahová 1942-ben áthelyezték az 1896-os millenniumi kiállítás egyik látványosságát, a színes szökőkutat.

Az új tabáni park, előtérben a háború alatt elpusztult szerb templom 1940 körül, Szendrő István felvétele

A fényképészeket az idegenforgalom érdekében gyarapodó díszkivilágítások és a sokasodó neonreklámok csábították ki az éjszakai utcára. Elsőként a Halászbástya kapott 1928-ban „fényár” világítást, majd - különösen 1935-től - számos városképi jelentőségű épület, emlékmű körül gyúltak fel a reflektorok nyári éjszakákon.

A Királyi Palota, 1935, ismeretlen fényképező felvétele

A Halászbástya, 1928, ismeretlen fényképező felvétele

A Jánoshegyi kilátó, 1935, ismeretlen fényképező felvétele

Az éjszakai Budapest fényképezőinek legkedvesebb témája a dunai panoráma volt. A Gellérthegyről a közvilágítás lámpái feltárták a város hatalmas méreteit, s a folyó még a hidak sokat kritizált elégtelen fényeivel, s az alkalmi és nyári díszkivilágítások nélkül is lenyűgöző látványt nyújtott. 1935-ben kezdődött meg a hidak világításának modernizálása, s felmerült az állandó díszkivilágítás igénye is, de ez utóbbi a háború előtt már nem valósulhatott meg.

Látkép a Gellérthegyről, 1939, Dulovits Jenő felvétele

A Lánchíd különleges díszkivilágítása 1937-ben készült el többszöri próbálkozás után. A Dunán imbolygó bójákra szerelt, majd újabb kísérletként a partokról a hídra irányított reflektorok egyaránt veszélyeztették a közlekedést. A Miklas, osztrák államfő tiszteletére debütáló fényfüzérek azonban szinte osztatlan sikert arattak. A negyedmillió gyertya fényével világító, több mint két kilométer hosszú, négyezer villanykörtéből álló lámpaszalag május 3-án gyulladt fel. Nem sokkal ezután az Elektromos Művek arra kérte a budapestieket, lépjenek közbe, ha azt látják, hogy lopkodják az Egyesült Izzó által díj nélkül biztosított körtéket.

A Lánchíd díszkivilágításának szerelése és a kivilágított híd, 1937. május, Szöllősy Kálmán felvételei

Az István király halálának 900. évfordulójára 1937 májusa és 1938 novembere között tartott Szent Év serkentőleg hatott a főváros díszkivilágításának fejlesztésére. Számos, főként egyházi jelentőségű műemlék borult fénybe, így a Szent István-bazilika kupolája is. A Lánchíd „gyöngyfüzérként” emlegetett fénye összefogta Buda és Pest egyre harmonikusabbá váló éjszakai látványát. A háború előtt utoljára a városligeti Vajdahunyad vára kapott 1939-ben díszkivilágítást.

Pesti látkép a Várhegy felől. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank íves fényei mögött a kivilágított Keleti pályaudvar látszik, jobbra a főváros éjszakai életének egyik fellegvára, a Dunapalota neonreklámja világít. 1938 -1939. Ismeretlen fényképész felvétele

1925-ben Budapesten is kitört a reklámláz. Ősszel feltűnt az első mozgó villanyreklám, majd 1926-ban az első neona (neon) reklám. Az 1920-as évek közepétől Budapestet elárasztottá ka csillogó, vibráló reklámok, megvilágított üveg reklámtornyok, hirdetőoszlopok és megállóhely-jelzők.

A Nagymező utca, 1938. Kellner Jenő felvétele

Eszpresszó a Teréz körúton, 1940 körül A Magyar Filmiroda felvétele, eredeti üvegnegatív

A Casino mozi az Eskü (ma Március 15.) téren, 1935. nov. 18.

Kunfalvi Rezső felvétele

1938 végén nyílt meg a Vörösmarty téren a nagymúltú Haas Fülöp és Fia Rt. Kozma Lajos által tervezett új szőnyeg- és textiláruháza. A hatalmas kirakatokból álló portált este egyszerű, feliratokkal tagolt neondísz vette körül.  A világítást visszatükröző nedves aszfaltot és a modern portált fekete, a fények játékának csillogó felületet biztosító automobilok választják el ezen a modern nagyváros időleges nyugalmát tökéletesen megfogalmazó felvételen.

A Vörösmarty tér, 1939-40, Szöllősy Kálmán felvétele

„...micsoda varázslatosan szép látvány, amikor az alkonyóráiban a Nap elhaló fénye küszködik az ezernyi felgyúló gázlámpák fényével. Ha eső permetezi meg az utcákat s a sok lámpa fénye a nedves utcákon tükröződik” — írta 1908-ban egy amatőr pályázatra beadott képeihez Petrik Albert, aki az elsők között érzett rá a sötétedő város varázsára. Az 1920-as években Munkácsi Márton, majd Vadas Ernő, Dulovits Jenő, Haár Ferenc Szöllősy Kálmán, Kinszki Imre és a fényképészeti modernitás más hívei a nagyváros fényes éjszakai élete mellett poétikus és otthonos szépségének is terjesztőivé lettek. Lírai munkáik a lapok képes mellékletei mellett az idegenforgalmi propagandában is helyet kaptak a város neonfényes, nappali éjszakáinak kontrasztjaként, mint ez a Hungária Magazinban megjelent felvétel.

„A Rudolf-rakpart [ma: Id. Antall József rkp.] az ívlámpák koszorújában”, 1939. Vadas Ernő felvétele

A két világháború közötti fényképészek eszköztárában a szokatlan látószögek, különleges textúrák, tükröződések, rendkívüli fényviszonyok, az éles fény-árnyék kontrasztok, vagy épp a puhán nyújtózó árnyékok mellett helyet kaptak az elektromos világítás jelenségei, a fényudvarok, az autók fénycsíkjai. A korszak fotókultúráját a paraszti témák uralták. A városi táj fényképészei között is különlegesnek számít Kinszki Imre, aki ismeretlen vonásokkal járult hozzá a Budapest-otthon képéhez.

A Róna utca 121. sz. ház udvara, 1935. Kinszki Imre felvétele

A Hősök tere, 1939. Vadas Ernő felvétele

A két világháború közötti időszak legfényesebb eseménye volt az 1938. május 25-29. között tartott XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A több százezer látogató rendkívüli kivilágításokban és hajós körmenetben gyönyörködhetett.

A Gellért Szálló kivilágítása a kongresszus idején, Magyar Filmiroda felvétele, eredeti üvegnegatív

A kongresszus főoltára a Hősök terén, Ismeretlen fényképész felvétele, eredeti üvegnegatív

A tűzijáték az egyik legvonzóbb éjszakai fényképtéma volt. Szent István napján egymást érték az amatőrök háromlábú állványai a Duna-parton, de csak nagyon keveseknek sikerült a nagy technikai tudást követelő, többszörös expozícióval megvalósítható, látványos felvétel.

Az Erzsébet-híd a gellérthegyi tűzijáték fényében, 1930-as évek, Magyar Filmiroda felvétele, eredeti üvegnegatív

Tűzijáték a területgyarapítás jegyében, 1939, Szendrő István felvétele

Az Elektromos Művek 1941-től üzemen kívül helyezte a díszkivilágításokat. 1944 áprilisától a légoltalmi elsötétítési rendeletek következtében kialudta köz- és a magánvilágítása fővárosban.

Romos épület a Rózsadombon a légelhárító ütegek fényeiben egy légitámadás idején 1944 nyarán, Hámori Vilmos felvétele