Egy késő népvándorlás kori falu élete a Balaton mellett
Balatonszentgyörgy–Kenderföldek lelőhelyen az R76-os számú út építését megelőző feltárás során nagy kiterjedésű késő népvándorlás kori település részlete is előkerült. A leletanyag jellegzetességei alapján a település az avar kor legvégén (a 8. század utolsó harmadában, vagy a 9. század elején) jöhetett létre. Ezt támasztja alá egy, a lelőhely humuszolásakor, fémkeresős kutatás során talált késő avar kori, öntött bronz övveret. A jelenségekből előkerült kerámiaanyag a Balaton medencéjének, azon belül a Kis-Balaton környékének jellegzetes késő avar kori technológiai-formai jellegzetességeit hordozza magán, amit a környékbeli későavar temetők leletanyagából jól ismerünk. A település nagyobb megrázkódtatások nélkül vészelte át a 9. századi átalakulásokat, és folyamatosan lakott volt az avar kaganátus megszűnése után, a Karoling-korban is, sőt elképzelhető, hogy lakói megérték a magyar honfoglalást.
A most megismert falurészlet a korszak településeinek jellegzetes képét tárja elénk: kőkemencés veremházakat, földbe süllyesztett padlójú gazdasági épületeket, munkagödör falába vájt sütőkemencéket–kemencebokrokat, a település területét behálózó árokrendszereket, a Dunántúl nyugati felére jellemző, téglalap alakú, tároló és állattartó funkcióval is bíró gödröket figyeltünk meg, nagy számban.
Két földbe mélyített épületből szisztematikusan vett földminták alapján – a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának projektéhez kapcsolódva – táj- és térhasználati elemzést végzünk: mikro- és makroszkopikus növényi adatokkal megkíséreljük komplexen értékelni a telepobjektumok pontosabb funkcióját, az itt élt népesség és környezete viszonyát, aminek során az egykori emberek életéről, mindennapi tevékenységéről árnyaltabb képet kaphatunk.
A lelőhelyen több kút is előkerült, amelyek aknáját változatosan, többféle megoldást kombináló – deszkából, vesszőfonatból, vagy lapos kőtömbökből és római téglákból álló – burkolattal bélelték ki. A kő és téglaanyagot minden bizonnyal a lelőhely még feltáratlan részén lévő római kori épületmaradványokat „kőbányaként” használva gyűjtötték össze. A kutak faszerkezetét négy függőlegesen elhelyezett vastagabb karó köré csapolt deszkákból álló szerkezet, és körben levert vékonyabb karók közé kialakított vesszőfonat alkotta. A kútbéléshez kőrist, gyertyánt és kocsányos tölgyet használtak fel, dendrokronológiai vizsgálatuk Győr környéki avar kori lelőhelyek faanyagával mutatott egykorúságot.
A szabadon álló kemencék sütőfelületét apró kaviccsal kevert agyagréteggel tapasztották le. Egy részüknél a nagyobb hőtartás érdekében apróra tört edények darabjaiból cserépréteget terítettek a tapasztás alá. Hosszú használatukra utal, hogy némely kemence sütőfelületét háromszor-négyszer megújították. Több kemence átégett sütőfelületéből archeomágneses kormeghatározásra mintát vettünk. Az ELTE Geofizikai Tanszékén elvégzett vizsgálatok megerősítették a hagyományos régészeti módszerekkel végzett keltezést, miszerint a kiválasztott kemencék a 9. század eleje és utolsó harmada/vége között működtek, más-más időhorizontban.
Schilling László, Skriba Péter
Balatonszentgyörgy – Kenderföldek (ásatásvezetők: Schilling László, Czifra Szabolcs)
Bekarcolt díszítésű kis fazék
Bekarcolt díszítésű kis fazék
Késő avar kori öntött bronz kisszíj veret
Süllyesztett padlójú gazdasági épület
Veremház kőkemence omladékával
Veremház egészben maradt kőkemencéje
Munkagödör falába vájt sütőkemencék
Vadkan csontváza az egyik kemence betöltéséből
Kút aknája deszka és vesszőfonat borítással
Kőlapokkal és római téglákkal bélelt kút
A kora középkori falusias települések kerámia edénykészlete zömmel fazekakból, szilkékből, csuprokból, bögrékből állt. Ezek formájukat tekintve nagyon hasonlók voltak, és a kicsi, egyszemélyes adag melegítésére alkalmas edényektől a különböző méretű és űrtartalmú főzőfazekakon át a nagyobb méretű, tároló fazekakig nagyon sok méretben előfordultak. A kézzel felrakott agyaghurkákból, „kézi korong” segítségével eldolgozott és díszített edények a korabeli fazekas technológia széles körben bevett módszere szerint készültek. A 8. században már a Kárpát-medencét, különösen annak nyugati felét a háziipari keretek közt termelő, környéküket 40-50 km-es körzetben ellátó fazekasok műhelyei hálózták be, akik az év nagy részében elsősorban még mezőgazdaságból éltek. A Dunántúl tagolt földrajzi viszonyai közt vidékenként külső képükben eltérő, lokálisan jellegzetes edénycsoportok alakultak ki.
A balatonszentgyörgyi 3-3,5 literes edény a közepes méretű főzőfazekak csoportjába tartozik. Apró kavicsos homokot tartalmazó anyagával, vízszintes „csigavonalban” karcolt díszítésével a Balaton vidékének, különösen a Balaton nyugati medencéjének avar hagyományú kerámiájához kapcsolódik. Hasonló fazekak a 8. század végétől fordulnak elő a területen, és a 9. századfolyamán is használatban voltak. A fazekak csigavonalas díszítése a következő évszázadokban a Kárpát-medencei fazekasság egyik legkedveltebb mintájává vált.
Skriba Péter
A kora középkori falvak képéhez elválaszthatatlanul hozzá tartoztak a lakóépületeken kívüli, szabadon álló sütőkemencék. Ezeket rendszerint egy földbe mélyített műhelygödör partfalába vájva alakították ki, vagyis belső terüket az így kialakított üreg képezte. A kerek alapterületű, keresztmetszetükben inkább „cipó” alakú kemencék sütőfelületét agyaggal vastagon letapasztották. Ez alá – a jobb hőtartás érdekében – sokszor köveket, vassalakot, néha állatcsontot, de leggyakrabban már használaton kívüli cserépedények összeroppantott darabjait tapasztották, melyekből a restaurálás során nem egyszer összerakhatók az eredeti edények. A kemencék kialakítása, a tapasztás elkészítésének módja függött az adott közösség szokásaitól, hagyományaitól. A kemencéket az időjárás viszontagságaitól tető védte, a tartóoszlopok helye a kemencék körül gyakran megtalálható.
A bemutatott balatonszentgyörgyi „kemencebokor” sütő alkalmatosságai nem egy időben voltak használatban. Másutt is megfigyelték, hogy az egy-egy háztartás által használt munkagödör oldalába a régi, tönkrement kemence helyébe mindig újabbakat ástak, amíg már további kemencék kialakítására nem volt több lehetőség, és újabb munkagödröt kellett kialakítani. A balatonszentgyörgyi település lakói a kemencék sütőfelületéhez általában apró kavicsot tartalmazó homokkal kevert agyagot használtak, amelynek tetejét csak vékony rétegben simították egyenletesre. A sütőfelület alá néha elszórtan, és nagyon apróra tört cserépdarabokat is tettek, amelyek többnyire más-más edényekhez tartoztak. A kemencék száját, a nyílás előtt, a munkagödörben kialakított padkát sokszor lapos kövekkel rakták ki, további főzésre, melegítésre alkalmas teret kialakítva.
Skriba Péter
A MuseuMap aggregációs szolgáltatásának kiterjesztése, ahol a műtárgyak történeteivel, virtuális kiállításokkal és térbeli tárgyrekonstrukciókkal a magyar kultúra kincsei elevenednek meg.
MNM OMMIK
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
ommik@mnm.hu
museumap@mnm.hu