Kincsek a restaurátor műhelyből

A régészeti leletek újjászületése

A restaurátor műhely az a kevesek által ismert hely, ahol a részekből egész lesz, a tárgyak megtisztulnak a rájuk rakódott szennyeződésektől és a rég megfakult színek újra megelevenednek.

Más múzeumok felszereltségéhez hasonlóan, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatellátást végző MNM Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság restaurátor műhelye is az érdekességek valódi tárháza. Az ásatásokról beérkező leletanyag zöme kerámia, amit nagyméretű asztalokon kiterítve válogatunk össze. Jelenleg kelta használati tárgyak és ékszerek, középkori érmék várják, hogy anyagromlásukat lelassítva a tárgyak külső formájában keletkezett változásokat korrigáljuk, a hiányokat pótoljuk. A restaurálás során számos technikai berendezést, gépet használunk: mikroszkópot, ultrahangos depurátort, szemcseszórót, elszívófülkét, mikromotoros kézicsiszolót, infralámpát, valamint orvosi szikét, szemészeti lándzsát, csipeszeket, stb. Ezenkívül vegyszereket is alkalmazunk a műtárgyvédelemben.

Az összetett és aprólékos restaurálási folyamat elengedhetetlen része a szakemberek (pl. restaurátorok, régészek, antropológusok, geodéták, rajzolók, fotósok, geológusok) széles körének együttműködése. Ebben a közös munkában mindenki hozzátesz egy-egy elemet ahhoz, hogy végül összeálljon a körültekintő restaurálást támogató teljes kép. Szemléletesen érzékelteti az ásatási területről általában földes, vízköves, korrodált állapotban beérkező tárgyak átalakulását az alábbi rövid válogatásban szereplő kerámia-, agancs-, csont- és fémtárgyak restaurálása.

Kerámiák restaurálásakor rendkívül körültekintően szabad megkezdeni a tisztítást. Minden esetben szükséges meggyőződni arról, hogy a tárgy vízzel tisztítható-e, mert amennyiben festett, mészbetétes, rosszul kiégetett anyagról van szó, a vizes eljárások kerülendők, azok helyett száraz tisztítási módszerek alkalmazása ajánlott. Az „in situ” (földlabdával együtt) bekerülő edényeknél a földet a későbbi vizsgálatok számára minden esetben elcsomagoljuk.

Ugyanilyen óvatosan érdemes megtervezni a csonttárgyak konzerválását, amelyeken sokszor nemcsak földes szennyeződés, hanem vízkőlerakódás is lehet. Ez nehezíti a lelet restaurálását, mivel a szennyeződés keményebb lehet a tárgynál vagy annak lebomlott alapanyagánál. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nem kellő figyelemmel végzett mechanikus tisztítás közben könnyen sérülhet a csontfelület. Vegyszeres tisztítás vagy nedvesítés csonttárgyak esetében csak óvatosan végezhető, mert a gyors száradás a csonttárgyak vetemedéséhez, repedezéséhez, szélsőséges esetben akár a teljes pusztulásához vezethet. A legcélravezetőbb szárazon, mikroszkóp alatt, esetleg ultrahangos depurátort használva óvatosan eltávolítani az erősebben kötött szennyeződéseket, lerakódásokat.

A fémtárgyak felületét rendszerint korrózió és földes szennyeződés, karbonátos lerakódás borítja, amelyet mechanikus úton (pl. mikromotoros kézicsiszolóba fogott maró- és csiszolófejekkel, ultrahangos depurátorral) vagy vegyszerek alkalmazásával kémiai úton távolítunk el. Különösen a nemesfémből készült, jó megtartású, finom kidolgozású leleteknél lehet megoldás a vegyszeres tisztítás, mert így a sérülések legkisebb kockázatával lehet a korróziós rétegektől megtisztítani a műtárgyat. Vastárgyaknál az állagukra veszélyes klórtartalmat többek között nátrium-hidroxidos fürdővel távolíthatjuk el, amit alapos átmosás vagy öblítés után semlegesítés, szárítás, majd 10%-os csersavas passziválás követ. A restaurálási folyamat végén egy bevonatot hozunk létre a tárgy felületén, amely védelmet biztosít a nemkívánatos légszennyeződésektől és magas páratartalomtól.

Pálfalvi Zsuzsanna Anita